Lemonrose
blogján találtam az alábbi gondolatokat a fétisisztáról:
„Nem látod nem
tudod. Nem érted. Ismered a szót, valami olyasmi, hogy imádni valamit. Vagy
hasonló, nem tudod, nem érdekel különösebben. Aztán megismersz egyet közülük.
Mesél róla, a fétiséről, önmagáról, és el vagy ragadtatva a tisztelettől ami a
hangjában cseng, nem érted a szenvedélyt, ami a szavai mögött lángol, csodálod
a szépségét, a nyitottságát, a bátorságát, de csupán kívülállóként. Mert nem
érted, nem látod nem tudod.
És aztán elhatározod,
hogy megpróbálod megismerni. Eljön az a perc amikor ez a fétis a testedre
simul, tetőtől talpig, átváltoztat és mégis meghagy olyannak mint voltál.
Szilikontól csillogva, sima, csúszós testtel fekszel már a fetisiszta karjai
közt. A bőröd, a fétis testmeleg, izgalmas anyaga, és az ő bőre. Egy kicsit
elválaszt, egy kicsit még hozzáad. Új érzés, már látod és tudod, és tetszik,
hogyne tetszene! Nézed magad a tükörben, forogsz körbe, csodálkozol, hogy mi ez
az oly idegen és olyan jó dolog, végigsimítod a tested és tetszel magadnak,
néha megfordul a fejedben, hogy bűn, aztán az is hogy csoda. De még így sem
érted. Amíg fel nem nézel rá, a fetisisztára. Amíg meg nem látod az arcát, a
szemét, az őrült lángokat, a fanatikus csodálatot, mély tűzben égve a tekintetében.
Ahogy rád néz. Nem a fétisre. Hanem rád. Ahogy ölel, szorosan ahogy még senki,
és téged ölel, nem a fétist. Ahogy még sohasem néztek rád, vagy érintettek meg,
mintha istennő lennél, akit imádnak, csodálnak és ettől meghatódsz és megijedsz
egyszerre, mert már kezded érteni mi az a fetisizmus. Lángolás. Szépség.
Bilincstelenség. Élet.”
Ez egy
gyönyörű, hibátlan megfogalmazás. Máshogy nem lehet elmagyarázni a fétis
mibenlétét, nincs is mit hozzáfűzni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése