Fényes legyen vagy matt?

Ezt a kérdést feltehetné akár egy festékbolti eladó is, amikor mondjuk fémre vagy fára való festék vásárlása miatt betérünk egy üzletbe. Nem kevésbé lényegtelen a kérdés tornadressz vásárlásakor sem, arról nem is beszélve, hogy a fényesnek is rengeteg árnyalata, változata létezik. Nem tudom, mások hogyan vannak vele, de nekem sokkal vonzóbb egy fényes anyagú tornadressz. Persze mindez divat és kor kérdése is, hiszen évtizedekkel ezelőtt sportruházat készítésére alkalmas fényes anyagú textil lényegében nem létezett. Ma viszont tény, hogy a versenyzésre használt, komolyabb dresszek mind többé-kevésbé fényes anyagból készülnek, de például sok nő nem venne fel fényes leggingset még akkor sem, ha jól állna neki, és éppen divatos is. A kérdés tehát nem egyszerű, viszont ami nem egyszerű, az nagyon is elgondolkodtató: Miért vonzó a fényes? Arra nem szeretnék és nem is fogok választ adni, ki milyen tornadresszt vegyen, de a kérdés a tornadressztől elvonatkoztatva is érdekes lehet. Általánosságban feltéve a kérdést, próbáltam a neten válaszokat keresni arra, miért vonzó, ami fényes. Nem igazán találtam, ami lehet, az én hibám, vagy egyszerűen csak kevés időt szántam rá. Így aztán nem marad más, mint a saját gondolataimat összeszedni.

A tárgyakról az első benyomást többnyire a látványuk adja. Ha például két autó között első ránézésre kellene választani, egy túlhajtott, több éves, műszakilag megbízhatatlan, de szépen lemosott, polírozott autó inkább fölkeltené érdeklődésünket, mint az ugyanolyan típusú, alig használt és kifogástalan, de poros, piszkos, esetleg kifakult autó. De elgondolkodhatunk azon is, miért fényezzük a cipőinket, vagy egy ünnepi alkalomhoz illő női ruha miért lehet olyan fényes és csillogó, amit hétköznap viszont nem venne fel viselője. A fényesség egyszerűen a tisztaság, ápoltság,  ünnepélyesség szimbóluma. Azok az anyagok, amik valaha is értéket képviseltek, mind fényesek, csillogóak: arany, ezüst, drágakövek, ékszerek. A drágakövek is csak csiszolás után értékesek igazán, amikor megmutatják valós fényüket. Ha valami még nem az igazi, mondjuk is olykor, ezt még csiszolni kell. Az a gyanúm, a fényhez, fényességhez, csillogáshoz való viszonyunk nagyon mélyen gyökerezik. Szerintem mindenki jobban érzi magát egy derűs, napfényes napon, mint a ködbe burkolódzó téli szürkeségben. Ősidők óta ünnepli az ember azt a napot, amikor a leghosszabb ideig van fönn a égen fényt adó csillagunk, és fényességgel ünnepli azt a napot, amikor a nappalok hossza végre nem rövidül tovább, hanem lassan, de újra hosszabbodni kezd. Tehát a fény magát az életet jelenti, de jelentheti a gazdagságot is. Jussanak eszünkbe a fényűző életmód, ragyogó teljesítmény kifejezések, vagy a KFT által megénekelt siker, pénz, csillogás. A fényesség tehát mindig valami pozitív érzéshez, élményhez kapcsolódik, és tudat alatt is ezekre asszociálunk.

De nem csak az asszociációk pozitívak, amik a fényhez kapcsolódnak. Ugyanerre az eredményre juthatunk akkor is, ha egyszerűen a fényes, mint jelző szinonimáit keressük. A szinonimaszotar.hu oldalon ezeket kapjuk: pazar, pompás, ragyogó, tündöklő, csillogó, sugárzó, szikrázó, sziporkázó, reményteli, ígéretes. Míg a matt szinonimájaként csupa negatív érzést kiváltó szót: fátyolos, fénytelen, homályos, elmosódott, ködös.

Nos, ha egyértelmű választ nem is találtam arra a kérdésre, miért vonzóbb a fényes, mint a matt, de mondhatnám, már látom a fényt az alagút végén.

Álom és valóság

Az álmok időnként egész furcsák, szürreálisak tudnak lenni. Néha pedig megtévesztésig hasonlítanak a valóságra. Milyen jó is időnként egy-egy mesés álomtól elvarázsoltan ébredni! Az viszont már kevésbé jó, amikor rájövünk, csak álom volt. A következőkben egy velem megtörtént történetet osztok meg mindenkivel. Egy része valóság volt, egy része álom. Néha pedig a valóság és az álmok határai elmosódnak...

Még tizenéves voltam, amikor hónapokon keresztül készültem rá, hogy megvegyem életem első hosszú ujjú tornadresszét. Egyetlen áruházat ismertem közel s távol, ahol talán-talán lehet kapni. Persze többször benéztem terepfelmérésre, mekkora a forgalom, milyenek az eladók, stb. Megfigyeltem, merre vannak a tornadresszek, láttam, van hosszú ujjú is. Nem akartam közben sok emberrel találkozni, lehetőleg minél kevesebben lássák, hogy egy fiú női tornadresszt nézeget. Legszívesebben úgy oldottam volna meg, hogy már válogatás nélkül azonnal leakasztom, és megyek a pénztárhoz, lehetőleg szóba se kelljen állnom senkivel, még egyetlen eladóval sem. Amikor hónapok múlva valahogy összeszedtem minden nem létező bátorságomat, úgy döntöttem, most, vagy soha, végre szeretném, ha lenne egy saját fekete, hosszú ujjú tornadresszem. Igen ám, de a tornadresszek között éppen akkor nem volt hosszú ujjú. Egyértelmű vizsgálódásom közben megszólított egy eladó. Kérdezte, miben segíthet. Egy pillanat alatt átfutott bennem minden lehetőség, mit mondjak. Gondoltam, határozottnak kell lennem, és ki kell tartanom elhatározásom mellett, mert ha most megfutamodom, soha többé nem lesz bátorságom visszamenni. Az eladó kérdésére tehát határozott választ adtam, és elmondtam, fekete, hosszú ujjú tornadresszt keresek 176-os méretben. Ekkor jött az, amire hónapok alatt sem készültem fel, hiába igyekeztem minden verziót gondolatban előre lejátszani. Nem, nem az történt, hogy elküldött a fenébe az eladó pl. arra hivatkozva, hogy azt föl kellene próbálni annak, akié lesz, sőt nem is kérdezte azt sem, hogy kinek lesz. Ehelyett az történt, hogy ő is elkezdett nézelődni, és közölte, csak egy darab piros van abban a méretben. Piros???!!! - gondoltam magamban rémülten. A leghátsó gondolataimban sem vágytam piros tornadresszre. Most aztán mit tegyek? Fölösleges volt a sok szívdobogás, mert nem lesz tornadresszem. Az meg kissé furcsán jön ki, - ha az eddigi helyzet nem lett volna az - , hogy határozottan feketét akartam venni, most meg már a piros is jó. De ha nem viszem el a pirosat, akkor semmilyen sem lesz, mert én ezt még egyszer meg nem teszem. Végül rövid gondolkodás után úgy döntöttem , megveszem. Azt mondta az eladó, nem nagyon szokott hosszú ujjú tornadresszük lenni, ebben a méretben főleg nem. Az örömöm felemás volt: lett saját tornadresszem, de sajnos volt egy hibája: piros volt.

A tornadressz kényelmes és tökéletes méretű volt. Először éreztem szó szerint csuklóig hatni a tornadressz érzését a bőrömön, ami nagyon kellemes volt. Persze közben bűnösnek is éreztem magam, mert a tornadressz nem fiúknak való, és valamiért a piros tornadresszt egy picivel még nagyobb bűnnek éreztem. Egyszerűen olyan volt a színe, mint egy súlyosbító körülmény. De azért annyira nem küzdöttem ellene, megadtam magamat, sőt egy idő után kezdtem úgy gondolni, de jó, hogy piros tornadresszem van! Ami akkor az áruházban szinte sokkoló hírként ért, annak elkezdtem örülni. Arra gondoltam, egyenesen jó, hogy a véletlen kényszere piros tornadresszhez juttatott, mert magam elhatározásából soha nem választottam volna azt.

Nem volt megállás, az anyag érzését minél nagyobb felületen akartam magaménak tudni. Már volt egy tornadressz anyagú hosszú nadrágom, természetesen fekete volt. A hosszú ujjú piros tornadresszel együtt kedvenc párosom maradt éveken át. Csak ritkán volt alkalmam viselni, de amire minden nap lehetőség van, az talán már nem is olyan nagy dolog, legalábbis nem tudjuk úgy értékelni, mint aminek a várakozással, ráhangolódással megadjuk a módját. Ahogy telt az idő, a piros tornadresszben annyira értékelni kezdtem magát a színét is, hogy szerettem volna egy hosszú nadrágot is, hogy tetőtől talpig pirosban legyek. Abban az időben nagy divat volt a lányok körében a fényes sztreccsnadrág - ahogy akkor nevezték, de feketén kívül nem nagyon láttam más színben senkin. Pedig ha megláttam egy lányt, aki olyat viselt, addig néztem, amíg csak tudtam. Emlékszem, egyszer színházba mentünk. Már rég volt, nem sok minden jut eszembe róla. Azt sem tudom, tavasz volt-e vagy ősz, de azt sem, milyen darabot néztünk meg. Talán sokkal többre röviddel utána sem emlékeztem volna, mert valami, pontosabban valaki igencsak elterelte a figyelmemet. Még az előadás előtt megláttam egy lányt, aki egy nagyon fényes, szorosan formás lábaira simuló ezüstszínű sztreccsnadrágban volt. Nagyon jól nézett ki a lány is és a nadrág is, a kettő együtt pedig a tökéletes párosítás volt. Lehet, az is még feltűnőbbé tette számomra, hogy nem fekete volt az a nadrág. Csodás volt. A színház után ismét láttam, nem volt egyedül. Végül szem elől veszítettem, de azóta is emlékszem rá. A színekhez való viszonyomat a piros tornadressz és az ezüst nadrágos lány megváltoztatta. A hétköznapokban ma sem a feltűnőség, sokkal inkább a visszafogottság jellemez a színek tekintetében, de a tornadresszek titkos világában szeretnék minden színt megismerni, és már nem csak a fekete és kék létezik.

Szóval a megszokott fekete sztreccsnadrág mellett láttam már legalább egy ezüstszürkét is, de pirosat nem. Pedig nekem már az kellett. Kellett, és kész. Magam sem hittem volna ezt korábban. Talán úgy gondoltam, ha lúd, legyen kövér. Ha már olyan ruhadarabot viselek titokban, amit fiúként nekem nem lenne szabad, akkor miért ne próbáljak ki olyan színt, színeket, amit nyilvánosan nem. Megértettem, hogy álszentség és önámítás azt hinni, ha csak fekete tornadresszt viselek, mint férfi, akkor az jobban magyarázható. Ezeket a magyarázatokat nem másoknak adom, hiszen arról sem tudnak, tornadresszt viselek. Rájöttem, ha ragaszkodom a sötét, "férfias" színekhez, azzal csak a saját aggályaimmal szemben védekezem, más értelme nincs. Ha olyan valaki megtudná rólam, hogy tornadresszt viselek, aki ezt nem fogadná el, nem hinném, hogy az érdekelné, milyen színűt szoktam fölvenni. Olyat biztos nem hallanék senkitől, hogy: "Ja, csak feketét veszel föl? Akkor semmi gondom vele. De ha pirosat, vagy valami hasonlót, akkor soha többé nem állok veled szóba!"

A már említett hosszú piros sztreccsnadrágot elméletben ugyan szerettem volna a hosszúújjú piros tornadresszem mellé, de ez nem nagyon öltött gyakorlati formát semmilyen szinten, mert ugye nem is láttam olyat soha. Ami meg nem létezik, azt minek keressem. Egyszer csak betévedtem egy másik üzletbe, nem abba, ahol a piros tornadresszt vettem. Sokszor elmentem ezelőtt az üzlet előtt, évek óta szinte minden nap. A lényegtelenné váló dolgokra, minthogy miért mentem be éppen akkor, vagy korábban miért nem, ezekre szintén nem emlékszem, csak a lényeg maradt meg. Rátaláltam a vágyott piros sztreccsnadrágra, és elkezdtem közöttük válogatni. Akkor már - okulva abból, hogy senki nem állított pellengérre, amikor a tornadresszt megvettem, bátran és elidőzve válogattam a megfelelő méretet. Bátorságomat talán pontosan az hozta meg, hogy ez egy váratlanul jött fölfedezés volt, nem készültem rá előre izgulva, hogy jaj, mi lesz. Emlékszem, amikor az első tornadresszemet terveztem megvenni, még azt is elképzelhetőnek tartottam, a pénztárnál egyszerűen elveszik tőlem arra hivatkozva, hogy ezt a szentül női ruhadarabot férfi nem vásárolhatja meg. Na ekkor ilyesmiről már szó sem volt, kifejezetten élveztem a helyzetet, és hagyták is, mert bizony nem szólt ott hozzám senki. Ez inkább afféle bolt volt, ahol a vevő oldja meg magának a problémáját, ahogy akarja - gondolják az eladók. Persze ez néha jól is jön. Már szinte magamon éreztem az új piros sztreccsnadrágomat a piros tornadresszem alatt, amikor fölébredtem.

Mégis boldog voltam. Már akkor is tudtam, az álmok egyszer valóra válnak, ha nagyon akarjuk.

 

 

A világ leghajlékonyabb nője

A mai Kazahsztán területén született, Németországban élő egykori tornász, Julia Günthel, (művésznevén Zlata) arról ismert, hogy úgy tekergeti magát, mintha az ízületei gumiból lennének. Lényegében bármilyen, átlagember számára lehetetlen testhelyzet felvételére képes, több világrekordot is felállított már ezzel a képességével. Akár még egy 50 cm oldalú dobozba is bele tudja magát hajtogatni. Ezt a különleges képességét egy genetikai "hibának" köszönheti.

„Elsőre gondolom nehéz elhinni, de teljesen kényelmesen érzem magam ezekben a pózokban. Persze, ha sokat vagyok – mondjuk a fejem fölé emelt csípővel – én is elfáradok, pont úgy, mint az, aki sokat ül egy testhelyzetben. - meséli a szuperhajlékony hölgy.

Az adottságából fakadó lehetőségeket széleskörű igényt és ízlést kiszolgálva ki is használja, és bizony aki nemcsak szimplán a mutatványaira kíváncsi, hanem az általa szinte "munkaköri kötelességként" viselt, testhezálló, fényes ruhák is feldobják, vagy a fétisek világának más oldalai is érdeklik, annak érdemes Zlata után néznie.

  

 

Tanuljunk nyelveket!

Ezúttal olyan témáról írok, aminek látszólag semmi köze a bloghoz. Nyugalom, nem váltok profilt, és nem is tévedésből került ide az alábbi írás.

Ha manapság nyelvtanulásra adjuk fejünket (és mellé időnket, pénzünket), akkor elgondolkodunk, melyik nyelvet válasszuk. Nyilván rengeteg szempont jöhet szóba a választásnál. Amint itt olvashatjuk, "a nyelv olyan, mint a halásznadrág, hol divatos, hol pedig egyáltalán nem". De nem volt ez mindig ilyen természetes. Ki ne tudna róla, hogy hazánkban több évtizeden át kötelező volt orosz nyelvet tanulnia minden fiatalnak? Sokan saját bőrükön tapasztalták, míg mások már csak szüleiktől hallottak róla. Igen, közben felnőtt egy korosztály, aki elképzelni sem tudja, milyen lenne az, ha az iskolákban csak egy nyelvet lehetne tanulni, azt viszont kötelező volna, nincs mese. A kötelező nyelvoktatás eme formájának hatékonyságát - pontosabban annak teljes hiányát - jól szemlélteti az a tény, hogy az 1949-től kötelező oktatás következtében ma minden 70 év alatti magyar embernek beszélnie kellene legalább egy idegen nyelvet, az oroszt, de az is ismert mindenki előtt, ezzel szemben mi a valóság nyelvtudásunkat illetően. Hasonlóan jelzi az orosz nyelv iránt kialakult közutálatot az is, hogy a kötelező oktatás megszűnését követően 1990-ben mindössze 257 ember tanult nálunk önként oroszul. Biztos vagyok abban is, hogy ez utóbbi szám ugyanúgy nem ésszerű, mint az előtte megszokott egységes kötelezés sem.

Az 1990-es adatokra nyilván sok minden hatással volt, így az is, hogy már mindent utáltunk, ami az előző évtizedekhez kapcsolódott, és az is, hogy vonzóvá váltak más nyelvek, amik addig ha nem is tiltottak, de lényegében elérhetetlenek voltak - első, iskolában tanulható idegen nyelvként mindenképpen. Ha az orosz nyelv valós népszerűségére lennénk kíváncsiak, én semmiképpen nem az 1990-es éveket venném alapul. Az igazsághoz talán most vagyunk legközelebb. Most, amikor az orosz nyelvtanulást mindenféle kötelezés és előítélet nélkül választja az a korosztály, akinek ez már így természetes.

Ha valami igazán távol áll blogomtól, az a politika. Nem is fogom ide beengedni semmilyen formában, ezért nem fejtegetem bővebben a témát. Viszont bármennyire is súrolja a kötelező orosz nyelvoktatás elemezgetése a politika határait, úgy gondolom nagyon jól szemlélteti azt az emberi jellemzőt, amiről már sokszor szót ejtettem: ami kötelező az utáljuk. Aztán amikor már nem kötelező, akkor még jobban utáljuk, mert már azt is szabad. Igazán objektív megközelítésre csak az képes, akinek sem a kötelezésben, sem a szabaddá válásban nem volt része, és nem a "miért ne" hanem a "miért" kérdésre keresi a válaszokat.

 

A méret a lényeg

Magyarországon tornadresszhez hozzájutni nem lehetetlen, de közel sem egyszerű. A mai világban egyik legnagyobb kincs az idő, de ha valaki minden előismeret nélkül próbál tornadresszt vásárolni, készüljön fel rá, nem fog gyorsan menni, sőt nem csodálkozom azon sem, ha valaki inkább feladja ez irányú tervét. A kitartóbbak hosszas utánajárás után azzal szembesülhetnek - miután találtak végre egy helyet, ahol tartanak tornadresszt - hogy a választék szó semmilyen formában nem alkalmazható a kínálatra: sem színben, sem anyagban, sem megjelenésben, sem minőségben, sem méretben. Egyes tulajdonságokban persze kompromisszumot köt a leendő vásárló, mert kénytelen rá, aztán ezek a kompromisszumok (is) szülik a tornadressz utálatát, mert lehet, hogy a végül megvásárolt darab előbb felsorolt tulajdonságai közül valamely - vagy akár több - nem tetszik leendő viselőjének, de ez van, ezt kell(ene) szeretni. Na persze ez sem ilyen egyszerű. Képzeljük csak el, amikor valami miatt (pl. munkahelyi egyenruha) olyan ruhában kell lennünk, ami nem is tetszik, nem is kényelmes, gyenge a minősége, mert két mosás után kinyúlik, stb... ugye nem fogjuk megkedvelni?

De térjünk vissza a leendő vevő igényei és lehetőségei között fennálló óriás szakadékhoz. Szóval kénytelen kompromisszumokat kötni, de egy tényezőben mégsem teheti, ez pedig a méret. Akkor követjük el a legnagyobb hibát, amikor úgy gondoljuk, nem probléma, ha kisebb a méret, hiszen rugalmas az anyaga, majd kinyúlik - vagy az sem baj, ha kicsit nagyobb, majd belenő úgyis, ez csak egy tornadressz. Tény, hogy az anyag elasztikussága sok esetben megengedi az eggyel kisebb méret viselését is, de pár perc után lehet, hogy nem lesz kényelmes, aztán amikor elszakad itt-ott a varrás, rögtön annak minőségét kifogásoljuk, pedig nem biztos, hogy azzal van a gond. A túl szűk, vagy túl bő szabású tornadressz nyilván nem szolgálja a viselt darab pozitív megítélését sem viselője, sem környezete számára, amiből ismét egyenes úton következik a tornadressz utálata, pedig lehet, csak a méretválasztás volt rossz.

A közelmúltban egyik hazai on-line piactéren láttam tornadresszre vonatkozó hirdetést, miszerint több színben és minden méretben rendelhető. Egy érdeklődő vásárló kérdésére, ami arra irányult, 176-os méretben tud-e rendelni, az alábbi választ adta az eladó: a legnagyobb méret az S-es. Mondhatnánk erre, akkor nem úgy kellene hirdetni, hogy "minden méretben" kapható, de feltételezem nem a megtévesztés volt az eladó célja a megfogalmazással, hanem egyszerűen fel sem merült benne, hogy a tornadressz mérettáblázat nem ér véget az általános iskola befejeztével.

A probléma egyáltalán nem egyedi, ahol valami csoda folytán tartanak tornadresszeket, ott sem lehet találni nagyobb méreteket. Hasonló szindróma tapasztalható az egyik hazai webáruháznál is, ahol 160-as méretnél "megáll az élet". Lehet ugyan nagyobb méretet is rendelni, de a feltételeit elolvasva az külön tortúrának tűnik. Szándékosan nem írok itt konkrét neveket, egyrészt akit érdekel a téma, úgyis tudhatja, hiszen nincs sok tornadresszel foglalkozó hazai on-line felület, másrészt nem akarom, hogy úgy tűnjön, őket teszem azért felelőssé, hogy nem lehet két kattintással 160 cm. fölötti magassághoz tornadresszt rendelni, mert ez igazságtalan lenne. Igazságtalan lenne azért, mert itthon sajnos  - többnyire - ez az általános. Ha a jelenség okára próbálunk rájönni, gondolhatjuk, azért nem lehet kapni nagy méreteket, mert nincs is rá igény. A tornadressztől elrugaszkodva visszakérdezhetnénk: a legtöbb ruházattal foglalkozó helyen miért csak "csontváz" emberekre lehet ruhát venni, amikor a fél ország túlsúlyos? Szóval a "mert nincs rá igény" válasz esetenként sántít.

Az még természetes, hogy nem tartanak készleten olyan méretet, amire nincs "nagy" igény, azt el is lehet fogadni, hogy emiatt néhány nappal tovább tart a vásárlás folyamata, de miért kell olyan egyéb feltételekhez kötni a vásárlást, amiből az a kevés érdeklődő is akarva-akaratlanul arra következtethet, ő már csak nyűg, jobb, ha le is mond szándékáról, hogy tornadresszt vásároljon. Ugyanakkor abban sem vagyok biztos, hogy a "jelenség" oka a kereslet teljes hiánya lenne. Picit olyan érzésem támadt, mintha némileg megragadtunk volna pár évtizeddel korábbi állapotunkban, amikor azt kellett venni, ami elérhető volt, és természetes volt az is, ami nincs, arra nyilván igény sem lenne, még csak ne is álmodjon senki másról!

A leendő vásárló mindebbe akár bele is nyugodna - mondván, úgy sem tud mást tenni - amíg nem látja a külföldi weboldalakat, ahol 170-180 cm-es magasságra gond nélkül, az alacsonyabb termetűekkel megegyező feltételekkel tud vásárolni, ahol a hangsúly a megegyező feltételeken van!

Tipikus

Ismét rábukkantam egy olyan cikkre, amelyben a tornadressz is megjelenik, ezúttal színpadi viseletként. Egy korábbi rövid írásomban említettem már ezt az irányvonalat is, melynél ismert emberek öltenek magukra tornadresszhez hasonlító ruhadarabokat - többnyire fellépő ruhaként. Akkor is elgondolkodtam rajta, ez hasznára válik-e a tornadressz megítélésének, ezért most ebbe nem is mennék bele újra.

A bevezetőben a femina.hu oldalon  "Nagyon kínos! Túl szűk forrónadrágban lépett színpadra a szolid tinisztár" címmel megjelent cikkre utaltam, mely az akkor 20 éves Pixie Lott angol énekes éppen aktuális színpadi ruházatáról ír. Maga a cikk megítélésem szerint nem elítélő hangnemű, az énekes által viselt felsőt "tornadresszhez hasonlónak" nevezi, megjelenését egyszerűen merésznek minősíti, ami szerintem egy elfogadható jelző, bár más tartozik a merész kategóriába az utcán, és más a színpadon.

Nem is annyira az írás keltette fel figyelmemet, hanem az egyetlen hozzászólás, ami a cikkhez íródott. Az már fel sem tűnik, ha valaki negatívan, majdhogynem utálattal reagál a tornadressz bármilyen megjelenésére, de ebben a pár mondatban az volt számomra érdekes, hogy a hozzászólás első mondatai egy nyitottabb hozzáállású emberre utalhatnak, majd ennek ellenére kategórikusan elítéli az énekesnő felsőjét, ami ellen persze nem tud más indokot felhozni, mint azt, hogy tornadressz, és ez már elég is. Tipikus.

 

A teljes hozzászólás szövege: "Ez most vicc ? Nyáron mit hordjon az ember ? Nagyon is rendben van ez a nadrág. Jól tette hogy ilyet vett fel. Akinek ez kínos, annak vannak problémái. Még szűknek sem nevezném. A felső viszont rettenetes. Tini tornadressz csíkokkal."

 

Alicia Sacramone

 

Egy hozzászóló hívta fel figyelmemet a bostoni születésű tornászra, amit ezúttal is köszönök. A hasonló javaslatokat nagy örömmel fogadom a jövőben is. Mivel a neve elsőre nem mondott számomra semmit, gyorsan utánanéztem, ki is ő. Röviden annyit állapítottam meg magamban, bár csodás dresszekben találhatunk róla képeket és videókat, de ő azon nők közé tartozik, akik tornadressz nélkül is - pontosabban bármiben - kifejezetten szépek. Persze ízlés kérdése, de úgy gondolom, nem véletlenül szerepel a womenfittness.net tíz legszexibb női sportolói között a második helyen.

Érdemes megnézni például az alábbi összeállítást róla. Kár, hogy nem jobb minőségű a videó, de a youtube-on több is található róla.

 

 

Az ESPN magazin Bodies We Want 2011 összeállításában találunk róla egy aktot, ami közel sem olyan kép, amit később meg kellene bánnia, vagy bármi vád érhetné miatta. A kapcsolódó interjú során azt válaszolta arra a kérdésre, miért vállalta a fotózást, hogy először tartott tőle, de aztán úgy gondolta, ez nem is annyira más, mint rengeteg ember előtt spandexet viselni. Aztán arról is említést tett, a versenyek előtt gyakran tükör előtt állva azt remélte, nem látszik kövérnek, de verseny alatt már csak a gyakorlatra koncentrál.

Ritkán találkozunk olyan ismert személyiséggel, aki ilyen nyíltan beszél gondolatairól. Ahogy ő fogalmaz: spandexet viselni egymilliárd ember előtt kemény dolog. Úgy látszik, nem véletlenül tartják szókimondónak. Mindenesetre Aliciának semmi oka szégyenkezésre, számomra igen figyelemre méltó egyéniségnek tűnik.

Tízezren túl

Nem terveztem előre, hogy erről fogok ma írni, de egy-két aktuális gondolatot mégis megosztanék. Jó apropót ad erre, hogy blogomat már több mint tízezerszer nyitották meg olvasóim. Nem tudom, ez bő kilenc hónap alatt sok-e vagy kevés, mindenesetre indulásakor nem is reméltem ilyen számokat. Ha már számokról beszélek, íme még néhány adat:

Az eddig közzétett 76 bejegyzéshez 48 hozzászólás érkezett. Bevallom, a blog indulásakor tartottam a reakcióktól. Tartottam az ízléstelen, otromba, gusztustalan megjegyzésektől. Talán nem ok nélkül, hiszen ettől sokkal kevésbé megosztó, hétköznapi témában is képesek az emberek egymásnak esni. Mint már többször, most is hangsúlyozom, nem az elutasítástól, az eltérő véleménytől tartottam, mert azt is elfogadom, ha emberi hangnemben érkezik. Ennek ellenére kellemesen csalódtam - eddig - és remélem marad is így. A kommentek között voltak olyanok is, amelyeknek kifejezetten örültem, vagy azért, mert tartalmilag is adott új információt más olvasóknak - és akár nekem is -, vagy ezért, mert egyszerűen jól esett. Természetesen nem öncélúan teszem, amit teszek, de - mint minden embernek - nekem is jól esik az elismerés, a jó szó.

Maradva a számoknál és statisztikai adatoknál, a legtöbb látogató természetesen magyarországi volt, majd dobogós helyen következik az Egyesült államok és Oroszország, de voltak látogatók sok más országból is Brazíliától Hongkongig. Még induláskor feltettem a blogra egy egyszerű kérdést, ami így hangzott: Van-e tornadresszed? A kapott válaszok száma - számomra érthetetlen okból - időnként nem nőt, hanem csökkent, de végül azt állapíthattuk meg, a válaszadók nagy többségének van tornadressze, ami tekintve, hogy ez a blog témája, nem is meglepő. Remélem, azok is találtak itt számukra új információt, akik azt a választ adták, nincs tornadresszük, de szeretnének. A legértékesebb azonban számomra azon olvasó válasza, akinek van tornadressze, de nem szereti. Azért értékes, mert ő nyilván nem a fétis irányából megközelítve érkezett a blogra, és - talán remélhetem - mégsem menekült innen azonnal.

Természetesen a számok sok mindent nem árulnak el, így például azt sem, a tízezer olvasó között volt-e legalább egyetlen nő? Ezt is be kell valljam, én leginkább az ő véleményükre, gondolataikra lennék kíváncsi. Hogy miért? Részben azért, mert kevés kivételtől eltekintve a férfi és nő között semmilyen kommunikáció nem folyik ebben a témában. Nem csak konkrét férfi és konkrét nő között, hanem úgy általában sem. Így aztán nem meglepő, hogy a férfiak többsége bűnnek érzi a tornadressz iránt mutatott érdeklődését, és annak sem mesél róla, aki előtt tényleg nem kellene, hogy titkai legyenek. Másrészről azért lennék kíváncsi, mert negatív véleményt mindig könnyebb nyilvánítani olyan témában, amiről azt hiszi a véleményformáló, hogy az ő negatív véleménye megegyezik mindenki más véleményével. Hiszen az ember nem szeret egy nem is létező kisebbséghez tartozni véleményével, még akkor sem, ha valójában mást gondol. Ha valaki úttörőként felvállalja eltérő véleményét, utána már mások is szívesebben mondják el valós véleményüket, nem pedig azt szajkózzák, amit mások elvárnak tőlük. Tudom, vannak olyan nők, akik nem botránkoznak meg a férfiak tornadressz viselésén, de hol vannak ők? Miért nem hallatják hangjukat? Hiszen a teljes igazsághoz a vélemények másik csoportja is hozzátartozik.

A szebbik nem kedves képviselői azt is jó lenne, ha elhinnék, nem azért kérdezősködünk és kíváncsiskodunk annyit a tornadresszről és azzal kapcsolatos dolgokról, mert nem találunk máshogy kielégülést! Biztos akad ilyen ember is, ne tagadjuk le, de senkit ne ítéljen el az, akinek fogalma sincs arról, mi zajlik a másik emberben. Van az úgy, hogy az ember ismeretlen világba csöppen, ahová tudtán kívül jutott. Nem ő akart oda kerülni, de jól érzi ott magát. Jó neki, de ismeretlen. Minden vágya, hogy megismerje, megértse, de egyedül nehéz. Sokkal könnyebb, ha segít valaki, aki ismeri azt a világot. Kedves hölgyek/lányok/asszonyok! Kitől kérdezősködjön a férfi a tornadresszről, ha nem a nőktől? Kérdezzék inkább egymástól, aztán jönnek az újabb ok nélküli megjegyzések?

A megkésett évzárónak beillő visszatekintésem után az utóbbi gondolatokkal forduljunk a jövő felé, mert mindenki megérdemli, hogy megismerje önmagát!