Hol a határ?

Többször próbáltam már körüljárni azt a kérdést, hol a határ a „szexuális fűszer” és a betegség között. Talán nem is lehet a határvonalat egyértelműen kitűzni, azt viszont fontos tudni, ez a határvonal nem egyenlő azzal, mások mit tudnak még elfogadni és mit nem. Vannak, akik akkor sem tudnák elfogadni, hogy közös ágyukban megjelenjen egy tornadressz, ha az a férfi teljesítményét – ezáltal mindkettejük megelégedettségét fokozná. 

Az Egészséges embert is izgalomba hozhat egy harisnya című cikkben – többek között – az alábbi történet olvasható:

"Az interneten ismerkedtem meg egy férfivel, akivel később sohasem találkoztam – meséli egy 34 éves nő. – Sokáig cseteltünk, és a beszélgetéseink egyre erotikusabbakká váltak. Egyszer megkért arra, hogy ha nem volna ellenemre, küldjem el neki postán az egyik harisnyámat. Megtettem. Ettől valószínűleg felbátorodhatott, mert újabbakat és újabbakat követelt. Viccesnek tűnt, de amikor a harmadik randevúnkat mondta le, rádöbbentem, hogy én mint hús-vér nő voltaképp egyáltalán nem érdeklem."

Na, ez egy olyan történet, ahol valami nincs rendben. Egy minden tekintetben egészséges fétisiszta – szerintem – hasonló helyzetben örült volna, hogy olyan partnert talált, aki nagy valószínűséggel el tudja őt fogadni fétisével együtt, vagyis a harisnya elküldése inkább „plusz pontot” jelentett volna a folytatáshoz, nem végső beteljesülést, vagy menekülést. Az sem teljesen világos nekem, egy nő miért küldi el harisnyáját egy olyan férfinek, akivel soha nem találkozott. Persze nem tudjuk, mi van a háttérben, így csak találgatni lehetne. Nem zárom ki azt sem, a történetben szereplő férfi segítségre szorulna (és itt nem feltétlenül orvosi segítségre gondolok), de világos, hogy segíteni is annak lehet, aki hagyja, de legalább problémáját megosztja valakivel.

Ettől függetlenül én sajnos azt is el tudom képzelni, az egész egy kitalált történet, egy „jó vicc” volt, és a másik oldalon nem is ismerkedni akaró férfi, hanem jól szórakozó tizenéves(ek) ültek a gép előtt. Ha ez utóbbi történt, azt legalább annyira betegesnek tartom, mint mások a fétist.

A lovastornáról

„A gyakorlatok végrehajtása közben a ruha nem rejtheti el a lovastornász testének vonalát és formáit, akadályozva a bírók számára a gyakorlatok megítélését. A ruha nem keltheti meztelenség látszatát. A ruhának testhezállónak kell lennie, és minden ruhadarabnak és kiegészítőnek kapcsolatban kell lennie a lovastornász testével egész idő alatt.”

Nem, ez nem egy fétisiszta álmában létező sportág kitalált szabályait leíró gondolatsor. Nagyon is valós. Az idézet a Magyar Lovastorna Versenyszabályzatból származik.

 A lovasok.hu oldalon az alábbiakat olvashatjuk a lovastorna leírásánál: „Az akrobatikus elemekkel tarkított lovastorna története szintén a katonaságig vezethető vissza, hiszen a katonák lovas kiképzésében nagy szerepe volt az ügyességet fejlesztő kötelező gyakorlatoknak és egyensúlyérzéknek. A modern lovastorna, azaz "voltizsálás" (a francia voltige szóból ered, amelynek jelentése röpködni) gyakorlatait a versenyzők lépésben, ügetésben és vágtában mutatják be. A felkészítés folyamán a voltizsálók valamennyi jármódban megtanulják a gyakorlatokat. A leginkább a gyerekek körében népszerű sportágban a feladatokat a ló hátán, fel- és leugrásoknál közvetlenül a ló teste mellett hajtják végre. A voltizsálás a versenyeken bemutatásra kerülő kötelező és szabadon választott gyakorlatok mellett alapgyakorlatokból áll. A lovastornán, amely hazánkban 1985 óta létezik hivatalos sportként, csapatban, párosban és egyénileg is indulhatnak a versenyzők.”

 

A sportág részletesebb leírása, kapcsolódó információi itt találhatóak.

Bevallom, én e sportág létezéséről pár évvel ezelőtt nem is tudtam, de ahogy a leírásból is látható, hazánkban nem is tekint nagy múltra – annak ellenére, hogy lovas nemzetnek mondjuk magunkat. Gondolom, ezzel a hiányosságommal nem vagyok egyedül. Mint sok minden más – úgy tűnik – nyugaton ez is népszerűbb, elterjedtebb. A magyarországihoz viszonyítva mindenképpen. Ezt az is jelzi, jó néhány németországi webshopban lehet vásárolni a tornadresszel azonos anyagból készült ruhát, amely a lovastornához használatos. Persze ebben is – mint tornadresszben – lehet kapni „alap” és „versenyzéshez való” modelleket is. Az oldal alsó részén lévő linkek között ilyenek is találhatóak.

 

 

Mennyibe kerül?

Manapság nem lényegtelen dolog, mi-mennyibe kerül. Olyan történetekkel találkozva, ahol férfiak arról beszélnek, tucat számra van otthon tornadresszük, nyilván mindenkiben felmerül ez a kérdés is: mennyibe kerül a fétis?

Nos, ez sok mindentől függ. Nyilván annak, aki nem értékeli eme „gyűjtő szenvedélyt”, egy forint is sok érte. Ha komolyan átgondolja bárki, szüksége van-e mindarra, amit mondjuk a héten vásárolt, vagy a hűtőből mi mindent dobott ki a szemétbe, talán meg fog lepődni. Annyi mindent gyűjtünk mi emberek, aminek nem is nézzük az árát, mert valamiért „kell” nekünk, mások meg ugyanazt haszontalan kacatként, fölösleges kiadásként értékelik. Vagyis kinek-mi a drága. Vannak, akik százezreket költenek tengerparti nyaralásra, másoknak ez nem fontos. Vannak, akik divatos, szexi fehérneműkkel dobják fel szexuális életüket, mások erre nem költenek. Vannak, akik évente cserélik mobiltelefonjukat, amikor az előzőnek a funkcióit sem használták ki, másoknak megfelel egy divatjamúlt telefon is. Nem vagyunk egyformák. Persze lehet mondani azt is, minden drága, ha nincs miből kifizetni, és nem azért nem megy a tengerpartra az emberek jó része, mert nem szeretne, hanem azért, mert nem tudja kifizetni. Ez is igaz, de nem mindig. Egy doboz cigi ma körülbelül 800 forintba kerül. Aki elszív napi egy dobozzal, egy év alatt közel 300.000 forintot költött csak erre! Ugye mennyi mindent lehetne venni ebből a pénzből? Hány olyan ember cigizik, aki nem engedhetné meg magának ezt a luxust? Mielőtt az a vád érne, a cigiről nem lehet leszokni, ezért „muszáj” megvenni, gyorsan hozzáteszem, én is cigiztem, de annak árát ma másra költöm. Minden elhatározás kérdése. Tehát ez olyan kérdés, mint amikor azt mondjuk: „nincs rá időm”. Amire akarom, hogy időm legyen, arra előbb-utóbb van is, ugyanígy van a pénzzel is. Ha megvan bennem a fontossági sorrend, és nekem a tornadressz is fontos, akkor arra is lesz pénz. Ha kevés pénzem van, veszek egy olcsóbbat, másikat csak akkor, ha elkopott. Ha több pénzem van, vehetek minőségibbet, esetleg több is lehet egyszerre. Ezzel semmi gond nincs addig, amíg egy új tornadressz nem előzi meg a gázszámla kifizetését, vagy például a gyerek kedvenc könyvét a fontossági sorrendben. Amíg nem másnak kell hiányt szenvednie a szokásom miatt, és a saját normál életvitelem alapjait sem dönti le, addig nekem nem drága a fétisem. 

Elkerülhetetlen, hogy szóba ne hozzam itt is a lopás témakörét. Nem kívánok újra részletesen belemenni abba a kérdésbe, lopnak-e a fétisiszták, (írtam már ide tartozó gondolataimról), de a következőt hozzáfűzném. Szerintem egy fétisisztát az vihet rá az esetleges lopásra, ha fétise tárgyát egyáltalán nincs módja máshogy megszerezni. Vagy azért, mert az adott tárgyat/ruhát egyáltalán nem lehet megvásárolni, vagy, mert a vásárlástól is fél. Szerintem itt sokkal kisebb szerepet játszik a pénz hiánya, és a lopás inkább előfordulhat a legelső darab tini korban történő megszerzésénél. Sokkal inkább a helyzet adja az ilyen lopást, mintsem az eltervezett cselekedet lenne. Ha valaki rendszeresen lop, mert abban leli örömét, az teljesen más dolog, kleptomániának nevezik.

Hogy konkrétabban is választ adjak a címbéli kérdésre, a tornadressz fétis nem a legolcsóbb, de közel sem a legdrágább fétisek közé tartozik. Egy egyszerűbb tornadresszt három doboz cigi, vagy két kiló hús árán meg lehet venni. Van, aki megelégszik egy, esetleg két dresszel. Persze van olyan is, aki többet, többfélét, jobb minőségűt szeretne, és ha teheti, meg is veszi. Nyilván a határ a csillagos ég, mint ahogy ez bármi másra is igaz.

Orvosok a fétisről

Ha valamit meg akarunk érteni, nem árt több szemszögből megközelítve vizsgálni a témát. Ma már több olyan oldalt is találhatunk a neten, ahol orvosok válaszolnak konkrét kérdésekre. Bár személyes találkozás nélkül nyilván nem lehet diagnózist felállítani, de az időhiányban szenvedő internet használó talán hamarabb teszi föl érdeklődő kérdését ilyen oldalakon, minthogy orvosi rendelőkben várakozzon. Nem mellesleg: itt megkérdez olyat is, amit személyesen nem mer, még orvosától sem.

Találtam olyan megnyilvánulást orvos részéről, aki az alkoholizmushoz hasonlította a fétist, mondván, hogy az érintett nem veszi észre, hogy valami gond van. Tény, hogy minden megközelítés kérdése, és más nézőpontból más kép rajzolódhat ki, mégsem érzem általánosan igaznak a hasonlatot. Ismerek súlyos alkoholistát, akinek tönkrement az élete. Felesége elhagyta, gyerekei elfordultak tőle, munkahelyét elveszítette, nem maradt semmije. Ennek ellenére nem látja be, hogy környezetének és magának is súlyos károkat okoz. Mint ahogy az alkoholistát is megkülönböztetjük attól, aki mértéket ismerve a maga helyén és idejében élvezi az alkohol hatását, úgy a fétisnél is tegyünk különbséget aközött, hogy valakinek nem ez határozza meg a hétköznapi életét és emberi kapcsolatait, vagy kizárólag fétisére gondol, és mondjuk fontosabb dolog elől is elveszi a pénzt azért, hogy fétisére tudja költeni.

Egy másik megközelítésben – másik orvos – a fétist „szexuális fűszernek” nevezi, ami szerintem rendkívül találó, szemléletes „fordítás” lehet. Óvatosan kezeli azt is, hol kezdődik a betegség, és hol végződik az „átlagostól való eltérés” – mondhatnánk, meddig lesz az étel ízletesebb a fűszerezés mértékétől, és honnantól lesz ehetetlen, hiszen ez erősen egyén- és szituációfüggő.

Volt olyan is, aki lényegre törő választ adott az aggódó kérdésre:  „Úgy éljen szexuális életet, hogy az Önnek és partnerének kielégítő legyen.”

Több esetben felmerülő kérdés a teljesítőképesség és a fétis közötti viszony mibenléte, de erről majd később írok.

Halkan jegyzem meg, nem vagyok benne teljesen biztos, hogy egy képzett szakember minden esetben tökéletesen ki tudja zárni magánvéleményét az olyan kérdés megítélésében, amelyben nem határozhatóak meg végleges és megváltoztathatatlan határok. Természetesen itt az "ártatlan, de furcsa" szokásokat firtató kérdések megválaszolására gondolok, nem pedig az olyan szélsőséges esetekre, amelyek saját, vagy környezete testi épségét veszélyeztetik. De az utóbbit sem elítélni kell, hanem gyógyítani.
 

Normalitás és abnormalitás

A www.szexualpszichologia.hu oldalon található egy figyelemre méltó írás, ami segíthet annak értelmezésében, mi a normális és abnormális, az egészséges és beteg közötti különbség, és ennek megítélését milyen tényezők befolyásolják. Egy rövid idézet:

„A szexuális viselkedés közmegítélése mindig az adott társadalomban érvényesülő erkölcsi normákhoz igazodik, s nem mentes a végletességtől. … Az ellentétes értékelések mögött gyakran nem logikusan átgondolt érvek, hanem előítéletek és szélsőségesen eltúlzott aggályok vagy tekintélyelvű hivatkozások rejlenek. Az előítéletek leküzdését megnehezíti, hogy rendszerint vannak bennük részigazságok, amelyek látszólag alátámasztják azokat.”

Érdemes lehet végigolvasni mindazoknak, akik többet szeretnének megérteni a témából, de a főoldalról indulva más információkat is találhatunk.

 

Miért fogadjam el?

Aki előtt most vált világossá, párjának olyan titkos szokásai vannak, melyeket soha nem gondolt volna, abban sokféle érzés kavaroghat. Az első gondolatok között ott van a döbbenet, értetlenség, csalódottság – csupa negatív érzések. Ezek érthető – ha is feltétlenül helyes – emberi reakciók, hiszen mindenki fél az ismeretlentől, és nyilván felmerül az is: mi mást titkolhat még? Hogyan bízzak meg benne ezentúl? Az ilyen kérdések megválaszolásában csak egy tartalmas, őszinte beszélgetés segíthet. Persze egy kapcsolatban minden kettőn múlik, még ilyen helyzetben is. Nem csak az egyik fél elzárkózó hozzáállása lehet probléma, hanem az is, hogy a fétiséhez ragaszkodó ember sem mindig tudja megfogalmazni magában, mi is ez az egész. Mindenesetre, ha a másik fél eljut addig, fölteszi magának azt a kérdést, miért kellene elfogadnia, akkor jelentős lépést tett.

Tudom, az egyik legkönnyebb dolog másoknak tanácsot adni, hiszen a felelősség, a következmény nem engem terhel. El is gondolkodtam rajta, van-e ehhez jogom, hogy én tanácsokat adjak olyan témában, amihez ugyan van némi közöm, de nincs két egyforma „eset”. Talán egy szakember többet tud segíteni hasonló helyzetben. Ugyanakkor az is tény, hogy a magyar ember nem szeret szakemberhez (pszichológushoz, szexológushoz) fordulni problémáival, mert az ugyanolyan „ciki”, mint például a fétis. Szinte hallom sokak felháborodását: A párom a beteg, mert férfi létére tornadresszt visel, és még én menjek pszichológushoz? Nem, ő sem beteg, és te sem leszel az attól, hogy beszélni próbálsz róla. Ha valakivel együtt éltél egy ideje – legyen az pár hónap, vagy sok-sok év – minimum annyit megérdemel, megpróbáld megérteni. Hiszen valamiért együtt voltál vele. Ha kettesben nem tudtok erről valami miatt beszélni, mit veszíthetsz, ha meghallgatsz erről egy szakembert?

De azon is elgondolkodhatunk, egy pszichológus rendelkezhet nagy szakismerettel, de akkor is „kívülálló”. Vajon az tud valamiről helyesebb képet alkotni, aki elméletben jól ismeri, de kívülről látja, vagy az, aki esetleg nem is olyan tájékozott a témában, de a saját történetét saját maga, belülről éli meg? Azt hiszem, mindkettő mellett lehetne érveket felhozni.

Gondoljunk bele abba, hányszor próbáltunk már másokat azzal vigasztalni, „hidd el, tudom mit érzel”. Pedig dehogy tudjuk! Honnan is tudnánk, hiszen minden helyzet más és más, mindenki máshogy éli meg ugyanazt az eseményt is, ettől vagyunk önálló, független lények. Ahelyett, hogy ilyet mondunk, „tudom mit érzel”, talán sok esetben hasznosabb lenne, ha azt mondanánk: „gyere, mondd el mit érzel!” – de erről már leszoktunk, pedig egy őszinte beszélgetés jobban összeköt két embert, mint bármi más.

Szóval miért fogadjam el, hogy a párom tornadresszt hord? Feltehetjük úgy is a kérdést: miért ne fogadjam el? Szeretted eddig a párodat? Ha igen, akkor mi változott? Ő eddig is hordott tornadresszt, a kapcsolatotok eddig is működött. Valójában mi neked a fontos? Félsz attól, elítél majd a környezetetek? Miért kellene erről másoknak is tudnia? Félsz attól, hogy a párod nem a nőket szereti? Ha így lenne, eddig sem lett volna melletted. Félsz attól, megcsal? Nem nagyobb az esélye, mint általában, de ennek semmi köze a fétishez. Félsz attól, mást is titkol? Beszéljetek róla. A legfőbb az őszinteség, és ennek mindig a félelem az akadálya. Ő eddig azért titkolta, mert félt tőle, mi lesz, ha kiderül, de most őszinte, mert már kiderült – elmúlt, amitől félt. Most felszabadult, végre elmondhatja, bármi is lesz utána. Cserébe te is légy vele őszinte, és magaddal is. Ne titkold el félelmeidet, beszéljetek róla.

Az én általános elvem az, nincs olyan dolog, amiben ne lehetne valami jót is találni. Minden csak szándék és nézőpont kérdése. Ha sikerül így hozzáállni, még valami jobb is következhet. Nem akarom túlragozni gondolataimat, ezért egy idézettel be is fejezem:

„Én sokkal jobban tudok örülni egy kemény pénisznek egy tornadressz által körülborított test jelenlétében, mint pl. egy igazi "puccos zakós inges, öltönyös férfinak lankadt hímvesszővel" Attól még nem lesz valaki férfi, ha zakót hord!”

Lebukás - a vég vagy megváltás?

Saját fétisét általában mindenki egyedül ismeri fel, amikor még azt sem tudja miről is van szó. Ez nem egy olyan dolog, amiről megkérdezzük aput vagy anyut, sőt a legjobb baráttal/barátnővel sem beszéljük meg. Nem beszéljük meg, mert olyan valamit érzünk, amit másoktól nem látunk, nem hallunk. Azt is hihetjük, rossz, amíg magunk is el nem fogadjuk. Aztán élünk vele - egyedül. A tizenéves fiú még szülei, testvérei elől bujkál, mikor titokban tornadresszt vesz föl, később ugyanezt teszi barátnője, felesége elől elbújva. De mi van akkor, ha nem lehet azt a tornadresszt olyan gyorsan levenni, vagy valamit fölkapni rá, amikor valaki váratlanul nyit rád? Mi van akkor, ha megtalálja más a szekrényben a tornadresszt, ami egyértelműen „nem illik a képbe”?  

Biztos vagyok benne, mindannyiunk arra vágyik, ne kelljen titkolóznia – és ez nem egyenlő a világgá kürtöléssel, csak annak, és csak annyira lehessen róla beszélni, mint például arról, mi a kedvenc szexuális pózod. De annak a valakinek félelem nélkül elmerjem mondani. Tudom, most sokan azt kérdezik, akkor miért kell itt erről nyilvánosan regényeket írni. Sok oka van, miért kell róla írni, de leginkább azért, mert egyszer eljön a lebukás, és akkor a párunk, családtagunk, aki sosem hallott ilyesmiről – jobb esetben – utána fog nézni, mi is ez az egész. Abban a helyzetben nem nagy az esélye, hogy mi magunk ezt értelmesen el tudjuk magyarázni a másiknak, tehát az interneten fog utánanézni. Abban is biztos vagyok, akik titkolják, nem azért teszik, mert nem bíznak párjukban, egyszerűen nem akarják elveszíteni mindazt, ami fétisüktől is fontosabb számukra.

Vannak, akik elébe mennek a lebukásnak, vannak, akik bíznak benne, hogy nem történik meg, vannak, akik el sem tudják képzelni, mi történne akkor, és vannak, akik túl vannak rajta.

Valószínűnek tartom, vannak rosszul végződött lebukások is, de ezekről talán egyik fél sem szívesen beszél, bár nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni. Vannak azonban jól végződő lebukások is. A szexualitas.hu oldalon megjelent Cicik, virgácsok,topánkák – Fétisizmus (2. rész) című cikk kommentjei között több is ide illik, ezek közül kettőt idézek.  

„Az én történetem 12 évesen kezdődött. Egy nap nem volt otthon senki és valamit kerestem a szekrényekben, ekkor került a kezem közé a nővérem tornadressze. Akkoriban sokszor nézegettem a lányokon feszülő tornaruhát tesi órán és nagyon tetszett. Jött egy gondolat, hogy fel kéne vennem. A következő pillanatban már a tükör előtt pózoltam a vágyaim dresszében. Fantasztikus érzés töltött el, ahogy a testemen végigsimul. Még egy darabig magamon hagytam majd visszatettem a helyére. Innentől kezdve váltam teljesen rabjává, amikor csak lehetett, rajtam volt. Egyszer pont dresszben mászkáltam az üres lakásban mikor hazajött a nővérem. Levenni már nem volt idő, totális lebukás volt. Meglátott és megkérdezte, hogy mi van rajtam, én meg sem tudtam szólalni csak hebegtem-habogtam egy értelmes szó sem jött ki a torkomon. Látta, hogy zavarba vagyok és leült mellém. Ha akarod, nem mondom el senkinek, mondta és azt kérdezte, hogy ennyire tetszik a tornadressz. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy igen. A szekrényéhez ment és keresgélni kezdett a ruhái között majd letett az asztalra két piros és egy fekete tornaruhát. Próbáld fel, szerintem ezek még jók rád, nekem már nem kellenek, a tiéd lehet. Megbeszéltük, hogy ha ki kell mosni, csak szóljak neki és majd kimossa, neki nem feltűnő. Anyámék semmiről sem tudtak.
A nővérem később elköltözött és így hanyagolni voltam kénytelen a fétisemet egészen 25éves koromig. Barátnőm szanált a cuccaim között és megtalálta a tornaruhákat. Nagyon furcsán nézett rám és megkérdezte, hogy mi ez. Azt mondtam, hogy a nővéremé volt és tévedésből került hozzám. Látszott rajta, hogy nem hiszi el, de nem szólt semmit. Pár nap múlva behívott a szobába. Háta mögött volt a keze és valamit szorongatott benne, de csak annyit mondott, hogy vetkőzzek le teljesen. Csak néztem és nem értettem mi van vele. Meztelenül álltam előtte, amikor elővette a háta mögül a megtalált egyik tornadresszt. Nagyon meglepődtem és annyit mondott: ezt most felvesszük szépen. Ahogy kimondta abban a pillanatba égnek állt a férfiasságom. Meglátta és azt mondta: tudtam, hogy nem véletlenül volt a szekrényedben. A kis bestia kiugrasztotta a nyulat a bokorból. Beszélgettünk erről a dologról még egy darabig és elmondta,hogy Ő nem nagyon szerette a suliba és ne kívánjak tőle olyasmit,hogy ilyenbe járkáljon, de ha nekem ennyire tetszik, akkor nem bánja,sőt ha gondolom, vesz nekem valami modernebb darabot.”

 

„41 éves nő vagyok és véletlenül vettem észre ezt a topikot!

Én is szívesen hordok ilyen jellegű ruházatot rendszerességgel, de ez a nők számára "kiváltság, szerencse és jog". Bizony a barátom is hord ilyen "cuccost" és kb. 4 éve jöttem rá a hajlamára!

8 éve barátom és 4 évig teljesen elhallgatta, hogy szereti a női dresszeket, a latex anyagokat, a nejlonharisnyát, a szexis és szoros női fehérneműt. Először megbotránkoztam a gondolaton is, hogy vajon miféle az én partnerem. Majdnem szakítás lett belőle, persze a barátom nem tudta, hogy rájöttem a dolgaira, és én is félreértettem. Ez úgy derült ki, hogy a lakásában takarítottam és a szekrényében megtaláltam a női dolgokat! Főleg Latex holmit és dresszeket, úgy 20-30 darabot. Tehát véletlenül ennyi ruhadarab nem kerülhetett oda akárhogyan. Ráadásul a tekintélyes áru ruhadarabokról beszélek, mert tudom, hogy egy catsuit többezres árban beszerezhető, s egy sima fényes tornadresszt sem lehet megúszni 2-5 ezer alatt!
Mikor hazajött számon kértem a dresszekről, (először azt hittem hogy másik nő van a dologban aki fétisiszta) és akkor kénytelen volt bevallani a tettét! Egyszóval nehezen viselte a dolgokat, és nekem is lelkifurdalásom lett a dolgokkal kapcsolatosan. Miután bevallotta, hogy számára fontosak ezek a ruhadarabok, mert érzéseket vált ki belőle, elhatároztam hogy nem szakítok vele, hanem meglepem! Egy hétre rá meghívtam a lakásomba (mert külön éltünk) egy kellemes vacsorára, hogy beszéljük át a dolgokat! Eljött, és én persze egy igazi puccos feszes dresszben alsódresszel, melltartós felsődresszel kombinálva színvariációkkal és forma meg egyéb bikini vonal tervezte alaki formával vártam otthonomba. Alig állt meg a lábán, mikor az ajtót így nyitottam ki neki! Vacsora közben megbeszéltük, a dolgot és meglepetésére neki is adtam egy dresszt hogy vegye fel, és úgy szeretkezzünk! Mondanom sem kell, hogy a partnerem olyat tett velem amit életemben nem tudok elfelejteni. 41 éves nő létemre át tudtam élni, hogy mi is az orgazmus, melyet előtte soha nem éreztem! Sajnos ennek így kellett kiderülnie. Azóta nemhogy ragaszkodom a dresszes közösülésekhez, hanem kifejezetten kérem a partneremtől, aki azóta a férjem és egy 3 éves kislány boldog apukája is egyben. A férjem bevallotta, hogy gyermekkora óta alakult ki nála a dresszes függőség, és anélkül nem tud szexuálisan teljesíteni! Azóta élek boldog házasságban, mióta erre a dologra fény derült, és nem hátat fordítottam a dolognak, hanem ösztönöztem a férjemet, hogy nem kell tovább szégyenkeznie. Kiegyensúlyozottá, anyagilag stabillá és érzelmileg kötődötté vált a férjem, és úgy szeret, mint eddig soha senki mást! Sajnos a nőtársaim ezeken legfeljebb megbotránkoznak, de ha azt vesszük, hogy egy nőt sem lehetne elképzelni férfi alsógatyában, akkor szerintem nem mondtam újat!” 

Jó lenne, ha férje/párja/barátja ez irányú titkolt szokását döbbenten megtudó nők ilyen véleménnyel is találkoznának, mielőtt ítélkeznek. Legalább ennyi járjon, még a bíróságon is meghallgattatik mindkét fél. És akkor a lebukás nem csak „ a vég” lehet, hanem valami új, valami jobb kezdete is.

Különleges dresszek 2

Ez a kép lehetett volna egy találós kérdés feladványa is, de a címmel már – azt hiszem – lelőttem a poént. Ha mégsem, az utolsó kép mindenképpen választ ad a feladványra.

 

Költők és múzsák neglizsében

Szerettem volna írni különböző korok különböző szokásairól, azt szemléltetve, ami egykor elfogadott volt, ma minimum feltűnést válthat ki, és fordítva. Sokunknak lehet némi emlékképe régi filmekből, képeslapokról, mennyire igaz ez a fürdőruha divatra is. Volt idő, amikor nemcsak egy bikinis nő, hanem egy fecske fürdőnadrágban fürdőző férfi is nagy feltűnést keltett volna – persze, ha lettek volna ilyen ruhadarabok. Szóval ilyen témában kerestem anyagot, amikor a Költők és múzsák neglizsében című cikkre bukkantam. Egy rövid idézet belőle:

 

 „Regényeik, verseik világirodalmi műremekek, pedig ők is egyszerű halandók voltak, akárcsak mi. Rajtuk is kifogott a meleg, és annak ellenére, hogy abban az időben még nem futott a hőmérő higanyszála 40 fok fölé, íróink, költőink családtagjaikkal, barátaikkal együtt fürdőruhát öltöttek és megmártóztak a hűs habokban. És bizony ők is megnézték a szép lányokat a strandon...” 

 

Móricz Zsigmond, 1930-as évek

Babits Mihály, 1936.





Ottlik Géza és felesége, 1936

A cikkben még további ismert költők, írók is láthatóak. Amellett, hogy olyan helyzetben láthatjuk őket, amiben eddig talán soha, (hiszen többségünk csak az iskolai irodalomkönyv portréin látta őket) az is jól látható, hogy a férfi és női fürdőruha lényegesen nem különbözött egymástól. Ma talán csodálkozva nézzük a képeken látott ruhadarabokat, még inkább csodálkozva néznénk, aki ma hasonlóban jelenne meg egy strandon. Vagyis, hogy mi az elfogadott, az mindig idő kérdése, tehát óvatosan az előítéletekkel! 

A teljes cikk itt található.

Férfi tornadressz

A hazai közvéleményben ilyen fogalom, hogy „férfi tornadressz” nem létezik. Ha valaki létjogosultságát próbálja szóbahozni, rögtön a többség ellenállásával találkozik. Néhány józanabbul gondolkodó ember esetleg megjegyzi, igen, de az csak a tornászoknak való, meg az teljesen más, mint a női tornadressz. Igen, nézhet ki máshogy, de attól még ugyanaz. Megjegyzem, a „tornászoknak való” megjegyzéssel nem csak férfiak viseletét firtatva lehet találkozni, azzal szemben is elég nagy az értetlenkedés, ha egy nő nem csak tornászik a dresszében. Nem mindenkinek ugyanaz a jó. Attól, hogy nekem valamely ruhadarab abszolút kényelmetlen, rossz érzést vált ki bennem - ezért nem viselem, még el kell fogadnom, másoknak ugyanarról lehet más a véleménye és tapasztalata.

 

De inkább lássuk a tényeket. Az interneten körülnézve pillanatok alatt lehet találni olyan külföldi oldalakat, amelyeken kifejezetten férfi tornadresszt (is) lehet vásárolni, és bizony ezek semmiben, vagy alig különböznek a nőknek készült dresszektől. Fontos megjegyezni, a hivatkozott oldalak egyike sem fétissel foglalkozó, vagy szex shop, vagyis létezik olyan hely a világon, ahol a férfi tornadressz nem ördögtől való dolog, és igény is van rá (különben nem árusítanák).

 

Amint a képeken látható, ezek a férfi tornadresszek esetenként nem is lennének megkülönböztethetőek a nőitől, ha nem írták volna mellé Sőt az egyik képen olyan is látható, ahol a férfi és női tornadressz nem is "különül el", egyszerűen csak a méret választásánál jelenik meg.

Akkor miért lényeges, hogy létezik férfi tornadressz, ha ugyanolyan, mint a női? Mert az a külföldön élő férfi, aki tornadresszt szeretne magának vásárolni, nyugodtan rendel, vagy akár személyesen bemegy ez üzletbe, hovatovább semmi titkolnivalója nincs abban, hogy valamilyen okból neki jó viselet a tornadressz. Egy férfi vesz és visel egy férfi ruhadarabot - vagyis minden természetes. Itthon, ha egy férfi megveszi ugyanazt a tornadresszt - már ha meg tudja venni, mert már a vásárlásnál rögtön "problémák merülnek fel" - választhat a titkolózás, szégyenérzet és egyéb hasonló érzések között. Mindezt egyszerűen csak azért, mert nőinek nevezett ruhadarabot vett-visel. Nem is tudom, ez mitől változhatna meg. a közvéleménynek kellene változnia? Vagy: amíg a magyarországi forgalmazók nem árusítanak férfi tornadressz néven is termékeket, addig változhat a közvélemény megítélése?

A pontos linkekek itt most nem sorolnám fel, a keresőbe beírva például a "men's leotard" kulcsszavakat, bárki könnyen találhat hasonlókat.

 

Dynamic Duo

A képen az látható, ahogy egy lány éppen bemelegítést végez. Őszintén, melyik férfi fantáziáját nem indítja el egy ilyen látvány? Tudom, sokan azt mondják, ááá, én neeem… Persze.

A Dynamic Duo nevű formációról van szó, amit Aaron és Joe – egy fiú és egy lány – alkot, akik akrobatikus táncot adnak elő egy ausztrál tehetségkutató műsorban. Érdemes megnézni a videót, nem semmi, amit bemutatnak.

Egyébként elgondolkodtató, mennyi gyakorlás, milyen kitartás kell egy ilyen produkció megvalósításához. Azonkívül milyen határtalan bizalom szükségeltetik egymás iránt, és mekkora felelősséggel jár a másikért.

Sajnos én nem találtam róluk más anyagot. Kár, hogy nálunk a tehetségkutatók leginkább csak énekeseket termelnek tonnaszámra.

Ahány hely, annyi szokás

Ha utcán megállított embereket arra kérnénk, beszéljen a tornadresszről, azt hiszem, tömören ilyen mondatok hangoznának el: Sporthoz használt női ruhadarab, ami kiment a divatból. Iskolás lányoknak rég kötelező volt, de ők sem kedvelték. Esetleg egy-két férfi hozzátenné, pedig jól állt a lányokon. Na igen, azt elfelejtettem hozzátenni, hogy mindez Magyarországon történne. Máshol - mást is hallhatnánk.

A Wikipedia leotard szócikkénél, vagyis a tornadressznél az alábbiak találhatóak: „A tornadressz olyan egyrészes, testhezálló, uniszex ruhadarab, ami a törzset körbeveszi, de a lábakat nem takarja… a tornadresszbe nyaki részénél lehet belebújni. … A tornadressz változatosan használható, többek között jógához, edzéshez, tánchoz, pizsamaként, réteges öltözködéshez, vagy alkalomhoz illő viseletként.” Nem biztos, hogy tökéletesen pontos a fordítás, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a tornadressz ugyanannyira férfi viselet, mint amennyire női. Továbbá nem szentségtörés az sem, ha tornaórán kívül fölveszi valaki, mert egyéb praktikus okai vannak. Például a derék nem marad szabadon, így télen egy alsó rétegként a ruha alá tökéletes, de ugyanezért használják egyesek pizsama helyett is. Egy szép dressz - mással kombinálva - igenis lehet része egy fiatalos, sportos vagy szexi öltözéknek, mint például e képeken látható.

 

A képekhez tartozó linkek: bal fölső - bal alsó - jobb oldali

 

 

Fétis vagy önkielégítés?

Találtam a neten két cikket. Az egyik a fétisekről, a másik az önkielégítésről szól – vagyis két olyan szexualitáshoz kapcsolódó fogalomról, amelyek megítélésé, elfogadottsága mondjuk úgy, nem egységes. A két írást azért is érdemes egymást követően olvasni, mert a szerző személye is megegyezik. A cikkek összehasonlításából valamelyest objektívebb kép szűrhető le, mint ha más-más szerzők műve lenne, de az adott személy gondolkodását mindenképp tükrözi.

Fétis - Nemi vágyat kiváltó tárgyak és testrészek

A maszturbálas - avagy a szexuális önismeret

A fétisekről íródott cikkben ezt olvashatjuk: „Amikor olyan dolgokat „ízlelgetünk” melyek a szexet hivatottak feldobni, az egyáltalán nem baj. A gond akkor kezdődik, amikor ezek nélkül az adalékok nélkül egyszerűen üressé válik az együttlét, és már nem is a másik ember személye a fontos, hanem az adott tárgy, vagy érzés megléte. Mindent ki lehet próbálni, amit mindkét fél akar, de figyeljünk arra is, hogy ne kerüljünk a saját játékainktól függésbe.”

Aztán így folytatja: „A szexuális játékszerek és izgatószerek között előkelő helyen szerepelnek a különböző anyagok. Az ezekhez kapcsolódó fétis enyhe változatában csak egy-két olyan darabot viselnek, melyek az adott anyagból készültek. Súlyos esetben azonban az egész testet fedi a szövet, és sokszor nincs is szükség a klasszikus értelemben vett szexuális izgatásra, valamint, ebből következően, a partner jelenlétére. Több olyan anyag is van, mely kiválthatja a kóros vonzalmat.”

Az önkielégítésről szóló cikk pedig így fogalmaz: „A maszturbálás egészséges szexualitásunk kialakulásának egyik alapköve. Mégis, mikor már nyíltan kezeljük a kényes témákat, az önmagunknak szerzett örömök még mindig tabunak, sőt, sok esetben bűnnek számítanak.”

Folytatja: „sok feleség és barátnő megijed, amikor kiderül, hogy a férje vagy a barátja- akár viszonylagos rendszerességgel is- maszturbál. Ez azonban nem ad okot félelemre, mivel a felnőtt férfiak ugyanúgy igénylik ezt a fajta örömöt, mint tini önmaguk.”

Aztán így: „… hogyan lehetne könnyíteni az önkielégítés tabu mivoltán? Ez pofonegyszerű: nyugodtan vigyük be a közös ágyba. … Tehetjük „társas” cselekménnyé is, annak ellenére, hogy neve nem éppen ezt sugallja.”

Hát nekem van néhány problémám ezekkel az írásokkal:

Teljesen összemosódnak benne a szexuális játékszerek a fétisekkel, illetve egyes fétisek más fétisekkel. Olyan, hogy fétis „enyhe változata”, meg „súlyos változata” nem létezik. A felhozott példa meg egyenesen ökörség. Bocsánat, nem akarok ilyen alpárian fogalmazni, de honnan veszi, hogy a ruhákhoz kapcsolódó fétis „súlyossága” a felvett ruhadarab méretétől függ? Ugye, aki nem szemellenzővel olvassa az ilyen cikkeket, az észreveszi, milyen blődségeket sorolnak fel helyenként? Inkább világossá kellett volna tenni azt, az egyik fétisnek semmi köze a másikhoz, és a fétisiszta embernek van saját fétise, nem pedig az összes lehetséges fétist kedveli. A fétisre értelmezi a szerző azt a kijelentését is, miszerint „a gond akkor kezdődik, amikor… már nem is a másik ember személye a fontos, hanem az… érzés megléte”. Hát nem is tudom. Elgondolkodtam rajta egy pillanatig, mai világunkban hány ember éli úgy – egyéb tekintetben teljesen elfogadott – szexuális életét, hogy nem is a partner személye a fontos, hanem az érzés, partnertől függetlenül. Szerintem a fétis sokkal erősebben tud összekötni egy azonos érdeklődésű párt, mint egy fétis nélküli kapcsolat.

Ha szembeállítom a két cikk kijelentéseit, még több gondom akad:

Míg a maszturbálás „egészséges szexuális életünk alapköve”, addig a fétis „kóros vonzalom”. Ha a fétisnél – a szerző szerint – akkor kezdődik a gond, ha „már nem is a másik személye a fontos” - vagy „súlyos esetben… nincs is szükség… a partner jelenlétére”, akkor az önkielégítés mitől egészségesebb, mint a fétis? A fétisnél figyelni kell arra, „ne kerüljünk függésbe”, de az önkielégítést természetes módon „felnőtt férfiak ugyanúgy igénylik,… mint tini önmaguk”.

Lefordítva:

A rendszeresen önkielégítést végző férfi helyes úton jár, sőt vigye be a közös ágyba is az önkielégítést, de a rendszeresen tornadresszt magára vevő férfi beteg, mert nem egy tenyérnyi helyen szeretné érezni azt „érintést”, hanem az egész testén. Akkor meg pláne bűnt követ el, ha párjával együtt (és nem helyette) szeretné élvezni a fétis által adott pluszt.

Vannak mindkét cikkben részigazságok, de az egyetlen igazán értékelhető kijelentése, pontosabban kérdése, amit jó lenne, ha mindenki feltenne magának: „miért várjuk el egy másik embertől, hogy tudja, mivel szerezhet nekünk örömet, ha még mi magunk sem tudjuk?”

Összességében a két témáról nem tudhattunk meg túl sok objektív információt, azt viszont annál inkább, mi a szerző magánvéleménye. Az sem gond, ha valaki a véleményét írja le, de az derüljön ki. Kétséges, hogy valaki a konyhai spórolástól a mikulásvirágig vagy a történelmi várromoktól a frigiditásig minden témakör szakértője lenne, melyekről utóbbi időben cikke jelent meg.

Fétis marketing

Amiket bejegyzéseimben írok, nem szentírás, hanem egyszerűen a rendelkezésemre álló információ, saját gondolat, vagy máshol - mások által megfogalmazott közlés idézése, így a tévedés jogát fenntartom. Könnyen lehet, másoknak más a véleménye adott kérdésben, különösen fenntartom ezt az alábbi gondolatmenettel kapcsolatban:  

Lehet, vannak olyanok is, akik tőlem tájékozottabbak egyes kérdésekben. Ha ők írtak volna hasonló tartalmú és szemléletű oldalakat a tornadressz vagy lycra fétisről, én nem tenném. Ezzel ellentétben, eddig többnyire azt tapasztaltam, a fétis közösségek internetes fórumai inkább szándékoznak a csoport tagjait megszólítani tartalmukkal (esetenként adok-veszek piaccá alakulva), mint a csoporton kívül állókkal valamilyen kapcsolatot fenntartani. Önmagában nem is gond ez, de azt eredményezheti, az oda tévedő „külsős” végleg kívülállónak érzi magát, mert nincs megszólítva semmilyen formában. Pedig valamiért odatévedt. Végül tovább erősödik idegenkedése, mert a csoportot be- és elzárkózó közösségnek láthatja, akiknek – számára – enyhén szólva furcsa szokásaik vannak, de ezt nem magyarázza el neki, mint érdeklődőnek senki, csak az arcába tolja a tényeket. Kérdezni aztán nem is mer, tapasztal és minősít.
 

Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy a csoport tagjait megszólítja a tartalom, vagyis hogy a tagok megszólítják-e egymást. Akarják egymást megszólítani? Vagy csak meg akarják mutatni magukat a világnak, és ezzel kész, mert már az is nagy előrelépés, ha névtelenül, vagy akár saját fényképpel egyszer leírtam: igen, én ez vagyok, aki vagyok? 

Elgondolkodtam már azon is, miért van az, amikor egy fórumon, vagy a témával kapcsolatos cikkhez fűzött kommentben nem egy esetben olyan bejegyzés születik, amiben arról ír a hozzászóló, milyen jó hogy rátalált erre, és örül, hogy nincs egyedül, majd itt vége. Olyan, mintha kedvesen beköszönnék valahová, de az ajtón már nem lépek be, hanem hátat fordítok.

Azt nem hiszem, hogy nem akar kommunikálni másokkal, mert akkor egyszer sem írt volna oda. Talán saját magát sem fogadja el fétisével? Vagy, mert nem ismeri, ezért úgy gondolja, „még rosszabb lesz”? Talán nem kedvére való, amilyen irányba az adott megjelenési felület halad? Vagy talán úgy van vele, mint én eddig voltam, szívesen olvasok (olvasnék) a témáról, tartalmas, értelmes színvonalú írásokat, de a saját gondolatomat nem akarom (vagy nem merem) hozzáadni? Esetleg tisztában van fétisével, mégsem érzi magát oda tartozónak?

Tudom, esetenként túlzó, és sarkított lehet, amit itt írok, de talán egy picit provokálni is akarok - pozitív értelemben. Nem kellene egy kis marketing a fétisben? Hogy "el lehessen adni" valamilyen szinten a közvéleménynek, de nem utolsó sorban magunknak?

A fétis - egy fétisiszta szerint

Lemonrose blogján találtam az alábbi gondolatokat a fétisisztáról:

„Nem látod nem tudod. Nem érted. Ismered a szót, valami olyasmi, hogy imádni valamit. Vagy hasonló, nem tudod, nem érdekel különösebben. Aztán megismersz egyet közülük. Mesél róla, a fétiséről, önmagáról, és el vagy ragadtatva a tisztelettől ami a hangjában cseng, nem érted a szenvedélyt, ami a szavai mögött lángol, csodálod a szépségét, a nyitottságát, a bátorságát, de csupán kívülállóként. Mert nem érted, nem látod nem tudod.

És aztán elhatározod, hogy megpróbálod megismerni. Eljön az a perc amikor ez a fétis a testedre simul, tetőtől talpig, átváltoztat és mégis meghagy olyannak mint voltál. Szilikontól csillogva, sima, csúszós testtel fekszel már a fetisiszta karjai közt. A bőröd, a fétis testmeleg, izgalmas anyaga, és az ő bőre. Egy kicsit elválaszt, egy kicsit még hozzáad. Új érzés, már látod és tudod, és tetszik, hogyne tetszene! Nézed magad a tükörben, forogsz körbe, csodálkozol, hogy mi ez az oly idegen és olyan jó dolog, végigsimítod a tested és tetszel magadnak, néha megfordul a fejedben, hogy bűn, aztán az is hogy csoda. De még így sem érted. Amíg fel nem nézel rá, a fetisisztára. Amíg meg nem látod az arcát, a szemét, az őrült lángokat, a fanatikus csodálatot, mély tűzben égve a tekintetében. Ahogy rád néz. Nem a fétisre. Hanem rád. Ahogy ölel, szorosan ahogy még senki, és téged ölel, nem a fétist. Ahogy még sohasem néztek rád, vagy érintettek meg, mintha istennő lennél, akit imádnak, csodálnak és ettől meghatódsz és megijedsz egyszerre, mert már kezded érteni mi az a fetisizmus. Lángolás. Szépség. Bilincstelenség. Élet.”

Ez egy gyönyörű, hibátlan megfogalmazás. Máshogy nem lehet elmagyarázni a fétis mibenlétét, nincs is mit hozzáfűzni.

Ami sok, az sok

Már előre elnézést kérek, ha netán kifordulnék magamból, de ismét ledöbbentem egy cikken, ezúttal a magyar internetes média baromságain. Az még hagyján, hogy a Mindenki másként beteg című cikkben alaptalan, félrevezető, provokatív, szenzációhajhász írás jelenik még a fétisekhez kapcsolódóan – hiszen ezt már megszokhattuk. Az is hagyján, hogy robotokkal való szexről és autók kipufogójába élvező férfiakról ír. Még az is csak egy szimpla ökörség, hogy a „makrofíliás” ember csak a nála nagyobb testű partnereket szereti, amit egy hozzászóló 192 cm magas nő ki is kér magának, hogy ezek szerint őt csak betegek szerethetik, de az már minden normális embernél kiveri az összes biztosítékot, amikor „ropogósra sült nő felfalásáról” ír! Aki ilyesmit leír, azt minimum egy tartós kényszergyógykezelésre küldeném, mert kedves Marosvölgyi Rita, mindannyiunk között ön (nem véletlenül kicsi ö-vel) a legbetegebb!

És még a sajtó panaszkodik állandóan, hogy nincs sajtószabadság! Most komolyan kérdezem, nincs valami törvény, ami tiltaná egy ilyen tartalmú írás megjelenését? Holnap miről fognak írni ezek a …?

Persze az oldal moderálási alapelveinél ez olvasható:

„A moderátorok minden előzetes figyelmeztetés nélkül törlik a hozzászólásokat,
- ha azok mások személyiségi jogait súlyosan sértik,
- ha azok alpári, becsmérlő, becsületsértő, gyűlöletkeltő, gyűlölködő, fenyegető, uszító üzenetet   hordoznak,
- ha azok a jó ízlést sértő linkeket, képeket, kifejezéseket tartalmaznak…”

Ha ez nem meríti ki az „alpári” és a „jó ízlést sértő kifejezés” kategóriákat, akkor nem tudom mi. Úgy tűnik, ezek az alapelvek csak a hozzászólókra vonatkoznak, de a saját gyártású szemetekre nem.

Kedves Marosvölgyi Rita, tényleg lehet eddig süllyedni? Nem baj, az a lényeg, reakciókat váltson ki, mint például belőlem is. Az mindegy, hogy milyen reakciót, csak egyre többen kattintsanak a szennyoldalakra. Tud még ön azóta  tükörbe nézni?