Ki vagyok én?

 

Nem fogok írni magamról konkrét dolgokat, amiből felismerhető lennék. Először is, ez nem rólam szól. Igen, részese vagyok én is, és fogok is írni olyan történeteket, amelyeknek részese voltam, és úgy gondolom, a fétis megértését szolgálhatja. Viszont sem őrült, sem forradalmár nem vagyok. Nem hiszem, hogy célom elérését bármiben is segítené, ha konkrétan és felismerhetően kiadnám magamat. A mi társadalmunk nagyon könnyen alkot elítélő véleményt bárkiről, ok nélkül is. Bízom benne, blogomat elolvasva el fogod hinni, egy tornadresszeket kedvelő férfi is lehet ugyanolyan jó barát, férj, apa, munkatárs, mint bárki más, és az adott társadalmi szerepben elért érdemét nem ez határozza meg.

Másodszor, nem magamutogatás a célom. Az, hogy kedvelem a tornadresszt, az én magánügyem. Ahogy arról sem kezd el „csak úgy” beszélni az ember, milyen fazonú fehérneműt hord, úgy erről sem. Nem azért nem beszél róla, mert rossz, vagy tiltott dolgot tesz, hanem azért, mert a magánszférájába nem enged be akárkit az ember. Minden emberi kapcsolatnak vannak íratlan szabályai. Van, ami belefér egy adott kapcsolatba, és ott a helye, van ami nem. Gondolj bele, például egy régi munkatársad, akivel jól ismeritek egymást, egyik reggel köszönés után közölné veled, ő legjobban – nemének megfelelően – szürke bokszert / piros tangát szeret viselni, és innentől kezdve ezt bárki előtt nyíltan elmondja, közzéteszi facebook oldalán. Ugye azt gondolnád róla, megőrült, beszedett valamit, stb., de minimum nem értenéd, miért mondja ezt neked, hiszen a kettőtök közötti kapcsolat kereteibe ez nem fér bele. Rögtön elkezdenél teóriákat felállítani, választ keresnél arra, miért mondta el neked, mi lehet vele a célja. A kitalált okok miatt végül lehet, egy világ omlana össze benned, hogy teljesen más embert ismertél meg évek, évtizedek alatt. Pedig ő eddig is a szürke bokszert / piros tangát szerette. Ő nem változott, csak a te véleményed.