Az idő
múlásával az emberek öltözködési szokásai sokat változnak. Gondoljunk csak
bele, hogyan öltöztek nagyanyáink, dédanyáink, vagy azok az idős emberek,
akikkel még gyerekkorunkban találkozhattunk. Kevesebb fogalmunk van a még
régebbi idők „divatjáról”, de azért korabeli festményekről, leírásokból lehet
tudni ezt-azt. A történelmi időkben játszódó filmek is próbálnak visszaadni
valamit ebből, bár nem vagyok benne biztos, hogy ezt minden esetben korhűen
teszik. Mindenesetre ma elcsodálkoznánk sok mindenen, ami akkor természetes
volt. Voltak idők, amikor a nők öltözködésében szóba sem kerülhetett semmi, ami
alakjukat nemhogy megmutatja, de sejtetni engedi, a testhezálló ruhák pedig a
férfiak kiváltságai voltak.
Korábbi
írásomban föltettem költői kérdésként, hogy ki szabja meg, melyik ruha kinek
való. A középkori Európát illetően erre a kérdésre egyszerűnek tűnik a válasz: az
egyház, mint bármi mást. Legalábbis próbálta megszabni. Az „Izgalmas hatások aközépkori magyar férfidivatban” című cikk így ír: „A 12. században a nők eddig ismeretlen
magasságba emelésével nőtt a gyengébbik nem befolyása mind az erkölcsökre, mind
pedig a szokásokra, ez pedig a férfiak elnőiesedését vonta maga után. Ennek
jegyei egyértelműen megtalálhatóak az akkori ruházkodási szokásokban. A férfiak
öltözete szinte csak a ruha hosszában tért el a hölgyekétől, míg a
hajviseletben még mindig uralkodó volt a hosszú, göndörített, sőt olykor
virággal díszített frizura. … A nőies hajviselet, amely a gazdagság és
előkelőség egyik fokmérője volt a magyar elit társadalomban, IV. Béla idején is
fellelhető volt, amikor gyöngyöt és ékkövet fontak a hajukba és a szakállukba a
férfiak. … Fokozatosan teret nyertek új szabásvonalak, amelyek ellentétben a
korábban megszokott, szigorú egyházi előírásoknak megfelelő bő ruházattal,
kifejezetten hangsúlyozták az emberi test formáit. Ebben az időben hódított a
harisnyaszerűen szűk nadrág, amely nyugatról terjedt el. Franciaországban
olyannyira túlzásba estek a nadrágok szűkre szabásával, hogy viselőik gyakran
járni is alig tudtak benne."
A
régi viseletek című cikkben ez olvasható a női öltözékekről: „A 12. században kezdték a nők ruháikat szűkíteni, vagy
bőségét övvel, tűzéssel leszorítani úgy, hogy alakjuk kirajzolódjék. A karcsú
derekú hölgyek ruhaujja viszont meghosszabbodott, nemegyszer a földet söpörte,
éppen úgy, mint a hátul uszályos szoknya.
A 13. században a testhez simuló alsóruhák fölé bő, ujjatlan felsőruha kerül,
amelyet oldalt kör alakban legtöbbször kivágtak, hogy a derék és a csípő vonala
kivillanhasson. Az egyház szerint így incselkedett az ördög e pokolablakon
keresztül a szerelmes ifjakkal.”
A férfi viseletről még egy meglepő idézet: „A 14. században viszont a ruha testhez
simult, s a divatos karcsú csípőhöz és széles vállhoz vattázással segítették az
ügyes szabók a hiú ifjakat. A ruha, az erkölcscsőszök megbotránkozására, egyre
rövidebb. "A fiatalok oly rövid ruhát hordanak, mely sem elöl, sem hátul
nem fed be semmit, s ha lehajolnak, óh! milyen szégyen, kilátszik
mindenük" - háborgott 1367-ben a mainzi krónika írója. A most már
egybeszabott nadrág ráfeszült a combra, s olyan szűk lett, hogy csak egy
középen lehelyezett, ún. szeméremkupakkal lehetett viselni, amit a szemérmetlen
ifjak nem átallottak zsebkén használni, s gyümölcsöt, erszényt, egyebet
beledugdosva, még jobban megnagyítani!”
Hogy mi köze mindennek e blog témájához? Nagyon is sok!
Sokan úgy vélik, a mai világ romlott, szemérmetlen, erkölcstelen, bezzeg régen!
Nekik üzenem: a régi időknek is megvoltak a maguk furcsaságai, olyanok is, amik
akkor számítottak annak, és olyanok is, amikre most tekintünk úgy. Le sem kell
írnom, hogyan tekintene mindenki arra a férfira, aki korunkban gyöngyöt fűzne
hosszú hajába, pedig volt kor, amikor megtették. Arról sem kell beszélnem,
hogyan néznének az utcán arra a férfira, aki testhezálló szűk nadrágban mutatkozik,
pedig volt kor, amikor ez volt a természetes. Az egyházak ma már sokkal
kevesebb befolyással rendelkeznek bizonyos dolgokra, mint a középkorban, mi, egyszerű
emberek viszont sokkal előítéletesebbek lettünk. Persze mondhatják mások, az
ősember meg ruhát sem használt, mégsem kellene ezért ma kidobni ruháinkat. Nem
is erről beszélek. Én sem akarok tornadresszben az utcára menni (biztosan nem
tenném akkor sem, ha „lehetne”), de attól, hogy a négy fal között néha
fölveszem, ne legyek beteg perverz állattá minősítve.