Középkori furcsaságok

Az idő múlásával az emberek öltözködési szokásai sokat változnak. Gondoljunk csak bele, hogyan öltöztek nagyanyáink, dédanyáink, vagy azok az idős emberek, akikkel még gyerekkorunkban találkozhattunk. Kevesebb fogalmunk van a még régebbi idők „divatjáról”, de azért korabeli festményekről, leírásokból lehet tudni ezt-azt. A történelmi időkben játszódó filmek is próbálnak visszaadni valamit ebből, bár nem vagyok benne biztos, hogy ezt minden esetben korhűen teszik. Mindenesetre ma elcsodálkoznánk sok mindenen, ami akkor természetes volt. Voltak idők, amikor a nők öltözködésében szóba sem kerülhetett semmi, ami alakjukat nemhogy megmutatja, de sejtetni engedi, a testhezálló ruhák pedig a férfiak kiváltságai voltak.

 

Korábbi írásomban föltettem költői kérdésként, hogy ki szabja meg, melyik ruha kinek való. A középkori Európát illetően erre a kérdésre egyszerűnek tűnik a válasz: az egyház, mint bármi mást. Legalábbis próbálta megszabni. Az „Izgalmas hatások aközépkori magyar férfidivatban” című cikk így ír: „A 12. században a nők eddig ismeretlen magasságba emelésével nőtt a gyengébbik nem befolyása mind az erkölcsökre, mind pedig a szokásokra, ez pedig a férfiak elnőiesedését vonta maga után. Ennek jegyei egyértelműen megtalálhatóak az akkori ruházkodási szokásokban. A férfiak öltözete szinte csak a ruha hosszában tért el a hölgyekétől, míg a hajviseletben még mindig uralkodó volt a hosszú, göndörített, sőt olykor virággal díszített frizura. … A nőies hajviselet, amely a gazdagság és előkelőség egyik fokmérője volt a magyar elit társadalomban, IV. Béla idején is fellelhető volt, amikor gyöngyöt és ékkövet fontak a hajukba és a szakállukba a férfiak. … Fokozatosan teret nyertek új szabásvonalak, amelyek ellentétben a korábban megszokott, szigorú egyházi előírásoknak megfelelő bő ruházattal, kifejezetten hangsúlyozták az emberi test formáit. Ebben az időben hódított a harisnyaszerűen szűk nadrág, amely nyugatról terjedt el. Franciaországban olyannyira túlzásba estek a nadrágok szűkre szabásával, hogy viselőik gyakran járni is alig tudtak benne."

A régi viseletek című cikkben ez olvasható a női öltözékekről: „A 12. században kezdték a nők ruháikat szűkíteni, vagy bőségét övvel, tűzéssel leszorítani úgy, hogy alakjuk kirajzolódjék. A karcsú derekú hölgyek ruhaujja viszont meghosszabbodott, nemegyszer a földet söpörte, éppen úgy, mint a hátul uszályos szoknya.
A 13. században a testhez simuló alsóruhák fölé bő, ujjatlan felsőruha kerül, amelyet oldalt kör alakban legtöbbször kivágtak, hogy a derék és a csípő vonala kivillanhasson. Az egyház szerint így incselkedett az ördög e pokolablakon keresztül a szerelmes ifjakkal.”  

 

A férfi viseletről még egy meglepő idézet: „A 14. században viszont a ruha testhez simult, s a divatos karcsú csípőhöz és széles vállhoz vattázással segítették az ügyes szabók a hiú ifjakat. A ruha, az erkölcscsőszök megbotránkozására, egyre rövidebb. "A fiatalok oly rövid ruhát hordanak, mely sem elöl, sem hátul nem fed be semmit, s ha lehajolnak, óh! milyen szégyen, kilátszik mindenük" - háborgott 1367-ben a mainzi krónika írója. A most már egybeszabott nadrág ráfeszült a combra, s olyan szűk lett, hogy csak egy középen lehelyezett, ún. szeméremkupakkal lehetett viselni, amit a szemérmetlen ifjak nem átallottak zsebkén használni, s gyümölcsöt, erszényt, egyebet beledugdosva, még jobban megnagyítani!”

Hogy mi köze mindennek e blog témájához? Nagyon is sok! Sokan úgy vélik, a mai világ romlott, szemérmetlen, erkölcstelen, bezzeg régen! Nekik üzenem: a régi időknek is megvoltak a maguk furcsaságai, olyanok is, amik akkor számítottak annak, és olyanok is, amikre most tekintünk úgy. Le sem kell írnom, hogyan tekintene mindenki arra a férfira, aki korunkban gyöngyöt fűzne hosszú hajába, pedig volt kor, amikor megtették. Arról sem kell beszélnem, hogyan néznének az utcán arra a férfira, aki testhezálló szűk nadrágban mutatkozik, pedig volt kor, amikor ez volt a természetes. Az egyházak ma már sokkal kevesebb befolyással rendelkeznek bizonyos dolgokra, mint a középkorban, mi, egyszerű emberek viszont sokkal előítéletesebbek lettünk. Persze mondhatják mások, az ősember meg ruhát sem használt, mégsem kellene ezért ma kidobni ruháinkat. Nem is erről beszélek. Én sem akarok tornadresszben az utcára menni (biztosan nem tenném akkor sem, ha „lehetne”), de attól, hogy a négy fal között néha fölveszem, ne legyek beteg perverz állattá minősítve.