Vizsgázni csak bő nadrágban lehet

„Az amerikai mormon egyház fenntartásában lévő Brigham Young Egyetem vizsgaközpontjába néhány nappal ezelőtt azért nem engedtek be egy női hallgatót, mivel az intézmény egyik alkalmazottja szerint túlságosan szűk nadrágot viselt. A fiatal nő először azt hitte, hogy csak egy rossz vicc áldozata, mivel előzőleg senki nem tájékoztatta arról, hogy szűk szárú nadrágban nem vehet részt a vizsgán. Az alkalmazott azonban komolyan gondolta a tiltást, és hiába próbálták többen is meggyőzni, nem engedte vizsgázni a szerinte illetlenül öltözködő diákot.
A történet futótűzként terjedt a hallgatók között, az intézmény vezetősége pedig közleményt adott ki, melyben arra hivatkoztak, hogy az iskola szabályzata visszafogott öltözködést ír elő, ebbe pedig nem fér bele a cicanadrág, a vizsgaközpont munkatársa tehát szabályosan járt el a hallgatóval szemben. A vezetőség ezután azonban felülvizsgálta álláspontját és az iskola Facebook-oldalán tudatták, hogy a cicanadrág viselése ugyan nem tilos, de továbbra is arra kérik a tanulókat, hogy minél szolidabban öltözködjenek és kerüljék a testre simuló holmik viselését.
Az egyetem néhány felháborodott hallgatója ezek után akcióba kezdett, melyhez azóta több száz diák csatlakozott, akik mindannyian tüntetőleg cicanadrágban jelennek majd meg a jövő héten esedékes egyik vizsgájukon.”

 

Az idézett cikk 2011-ben jelent meg. Az Egyetem nyilván alkalmazhat saját szabályzatában a hallgatók ruházatára vonatkozó elvárásokat. Nem tudom, ez esetben volt-e ilyen előírás, a kérdés inkább az: meddig mehet el egy ilyen szabályozás? Addig biztosan nem, hogy egy alkalmazott önhatalmúlag eldöntse, szerinte ki öltözött illően és ki illetlenül. A büntetőjog is ismeri az arányosság elvét, itt is felmerülhet a kérdés: jogos-e vizsgától eltiltani valakit azért, mert „túl szűk” nadrágot vett fel. Aztán – feltételezve a szabályozás létét és a retorzió arányosságát – egy alapvető elvárás még mindig nem teljesült, mégpedig az egyértelműség. Milyen a túl szűk nadrág? Persze feltételezhetnénk azt is, minden rendben volt, az Egyetemnek pontos és egyértelmű, előre lefektetett szabályait a hallgató szándékosan nem tartotta be, amelynek jogos retorzió lett a következménye, azonban a végső reakció, miszerint a vezetőség felülvizsgálta álláspontját, nem ezt engedi sejtetni.  

Jogos elvárás lehetne a túlszabályozottság helyett az önkorlátozás igénye is, de amit nagyon tiltanak, az pontosan az ellenkező eredményt éri el. Erre jó példa a „felháborodott hallgatók” akciója.