Szolgálati közlemény

Igencsak szokatlan dolog egy több mint tíz éve meghalt blogra új bejegyzést írni. De miért is nem írok évek óta? Nem terveztem, hogy befejezem, annyira nem, hogy volt is egy-két nagyjából megírt, közzé nem tett bejegyzés, még több témaötlet, amivel folytattam volna. Ezekre bukkantam rá a napokban a gépemen. Ma már sok szempontból nem lenne értelme ezeket ennyi idő elteltével közzétenni, márcsak azért sem, mert tíz év alatt elavult, nem időszerű információkat tartalmaznak, és a világ igen sokat változott azóta. Ebbe sem mennék bele bővebben, de szerintem nem a helyes irányba. Szóval nincs értelme folytatni, nem is tervezem, de ezt az egy gondolatsort, amit tíz éve leírtam, mégis közzéteszem most, hogy legyen valamilyen befejezése ennek a történetnek. Amúgy meg, ki tudja mit hoz a jövő, a tíz év alatt megszűnt hivatkozásokat talán egyszer kigyomlálom, újakra cserélem, ha lesz kedvem hozzá, de értelmét ennek sem látom már.

Szóval a tíz éve megírt, de máig közzé nem tett szolgálati közlemény:

„Régóta gondolkodom azon, írjak-e arról, amiről most fogok. Azért csak gondolkodtam, és mindeddig nem tettem meg, mert véletlenül sem akarok bántó, vagy számonkérő lenni, és ami most következik, akár annak is tűnhet.

Amikor közel két éve elindítottam ezt a blogot, sok kétség volt bennem, jól teszem-e. Van-e ennek a témának helye a mai Magyarország internetes világában, van-e rá igény, azt érem-e el vele, amit szeretnék, stb. Egy valamiben biztos voltam, erről csak őszintén, és egyáltalán nem felületesen szabad írni. Nagyon is mélyre kell ásni, olyan kérdéseket kell feszegetni, ami sokakban felmerül, ha ezzel a témával találkoznak, de nem merik, vagy nincs kitől megkérdezni. Ha az őszinteséget választottam, (ami nem egyenlő a meggondolatlan kitárulkozással), akkor továbbra is amellett kell maradnom, ezért döntöttem végül úgy, mégis írok most a következő gondolatokról.

Közel két év alatt 83 bejegyzést írtam a blogra. Voltak közöttük hosszúra nyúltak és messzire vezetőek, meg könnyed pár soros színesek is. A 83 bejegyzéshez mindössze 81 hozzászólás érkezett, és ezek egy része a saját válaszom mások hozzászólásaira. A kommentek között volt néhány olyan, ami számomra tényleg fontos visszajelzést adott, de nem kevés volt olyan sem, ami egyszerűen az újabb írásokat hiányolta. Örülök annak, hogy vannak, akik hiányolják írásaimat, ha egy ideig "eltűnök", de bizony sokszor úgy érzem, szinte magamnak írogatok itt, arra pedig nincs szükségem. Többször buzdítottam hozzászólásra az olvasókat, külön bejegyzés készült, ahol bárki leírhatja saját történetét - természetesen az anonimitás megőrzése mellett. Egy-két történet érkezett, majd az eszmecsere kis híján vádaskodásba fordult. Azóta senki nem fűzött hozzá semmit. A legolvasottabb bejegyzéshez, ami annak próbált helyet adni, mások szerint mi jó, vagy éppen rossz egy tornadresszben, egyetlen komment sem érkezett. Pedig véleménye mindenkinek volna. Azt is reméltem, ha az írásaim tényleg őszinték és érthetőek (remélem valamennyire azért sikerült ezt elérnem), akkor mások is megnyílnak a témával kapcsolatban. Mint az első bejegyzésben (és máshol is) írtam, nem csak pozitív hozzászólást várok, az egyetlen elvárásom az, hogy emberhez méltó hangnemű legyen a vélemény. A negatív vélemény is fontos, és el is fogadnám, ha érthető, kulturált megfogalmazással érkezik, nem pedig az internetes társadalom jól ismert stílusában. Lehetővé tettem azt is, regisztráció nélkül is hozzá lehessen szólni az írásokhoz, vállalva ezzel azt is, hogy olyan hangnemű véleménynyilvánításokat is olvasnom kell, amilyet nem szeretnék. A teljesség miatt meg kell említenem azt is, hangneme vagy stílusa miatt eddig nem kellett hozzászólást törölnöm. Szívesen vettem volna például "kívülállók" hozzászólását, olyan emberekét, akik véletlenül tévedtek blogomra, akiket meglepett a blog témája, akiknek új volt ez az egész. Érdekelne, mit gondolnak erről, olyat is szívesen olvastam volna, aki elutasítja a témát, vagy akit meglepett, stb. A 81 komment közül számomra egyből sem derült ki, hogy nő írta volna. Azt sem tudom, egyáltalán olvassák-e hölgyek is a blogot, akár szándékosan, akár véletlenül idetévedve, és ha igen, akkor mit gondolnak róla. Rendszeresen megnyitják a blogot külföldön élők is, arról is szívesen olvasnék, hogyan látják onnan a dolgokat. Volt olyan is, aki fórum létrehozását javasolta. Könyörgöm, kinek és minek, ha így sem szól hozzá szinte senki a bejegyzésekhez? Az olyan fórum semmit nem ér, ahová havonta-kéthavonta érkezik egy semmitmondó, tartalmatlan hozzászólás (tisztelet a kivételnek), vagy még ritkábban. Egyébként van ilyen témájú magyar fórum, az oldal alsó részén a linkje is megtalálható, meg gondolom, akit érdekel a téma, az úgyis tudja. Egyébként ott sem történik semmi említésre méltó dolog. De bárkinek módjában áll új fórumot létrehozni, akinek ez hiányzik, tegye meg, de értelmét nem látom. Számomra továbbra is úgy tűnik, egy nagyon szűk kör bezárt világában vagyok, pedig bizonyos nyitást szándékoztam elérni ezzel a bloggal. Úgy tűnik, ez nem jött össze...

Amit pedig most írok, az különösen provokatív lesz: talán még a legelső hozzászólásban írta valaki, hogy meglepődött a blog kulturált stílusán, és hogy üdítő számára ebben a szűk körben egy értelmes embert találni. A hozzászólás jól tükrözi azt, hogy a fétis világához a közvélemény az obszcén, kulturálatlan stílust társítja, és úgy hiszi, az ebbe a körbe tartozó emberek is ilyenek, és gondolataik kizárólag a szex és a fétis körül forognak, másra nem is jók. Hangsúlyozom, ez nem a hozzászóló véleménye, hanem a közvélemény! És a közvéleménynek igaza van, mert folyton ezzel szembesül! Teszünk ellene, hogy ne ilyen kép legyen rólunk? Nem nagyon. Nekem egyedül nem megy.

Hogy befejezem-e az írást? Egyszer majd biztosan, de nem most. Ez nem ultimátum, vagy valami hasonló akart lenni. A jövőbeni több hozzászólás nem feltétlenül eredményezné azt, hogy gyakrabban, vagy rendszeresebben írjak, illetve azok hiánya sem jelenti azt, hogy befejezném a blog írását. Van még mindig olyan témám, amiről tervezek írni. De egyedül folytatni egy "harcot" nagyon nehéz. Könnyű egy félmondatos hozzászólásban megállapítani, hogy "ellaposodott a blog", mert nagyon ritkán vannak új bejegyzések, de az ellaposodás ellen más is tehetne valamit rajtam kívül, például az előbbitől tartalmasabb hozzászólással is. Szóval hiányolom a Tisztelt Olvasóktól a tartalmas hozzászólásokat, az interaktivitást.

Lehet, hogy most elveszítettem az eddigi kevés olvasó többségét is, már ha eljutott eddig bárki is a bejegyzés olvasásában. Vállalom. Megbántani nem szándékoztam senkit, de egyszer ki kell mondani.”

Hát ez volt az a tíz éve megírt, mindeddig közzé nem tett gondolatmenet. Most pedig további fölösleges billentyűkoptatás helyett inkább megyek, és fölveszek egy szép és kényelmes tornadresszt. Talán újabb tíz év múlva visszajövök még :-)