Vannak dolgok,
amiket nem szeretnék viszontlátni blogomon, az egyik ilyen téma a politika. A
kivétel viszont erősíti a szabályt, és ma mégis egy olyan újságcikket
választottam kiindulási alapul, amiben szóba kerül Kádár János, 1956, a
Szovjetunió, a borscs és a kánkán. Hogy jön ide az utóbbi? Úgy, hogy Hruscsov
amerikai látogatása során a kényes kérdéseket kikerülve, szívesebben beszélt a
kánkánról, mert ugye a legjobb védekezés a támadás. Szóval szerinte a kánkán a
megcsömörlött és züllött emberek kultúráját képviseli, romlott emberek ízlését
szolgálja ki. A Népszava 1959. szeptember 25-i számában megjelent cikk szerint
az ilyesmit Hruscsov erkölcsi törvénnyel tiltaná, és a szovjet emberek
egyébként is elfordulnak az ilyesfajta látványosságtól, amit Amerikában
szabadságnak neveznek.
Nem akarok
hosszú fejtegetésbe és kommentálásba kezdeni sem a politikai rendszerek, sem a
világ változásait, igazságát, vagy hazugságát illetően, de az írás nagyon jól
szemlélteti azt, hogy a dolgok megítélése, elfogadása térben és időben nagyon
is változó. Ha időnként szomorú történeteket, nehéz sorsokat látok - legyen az
a való élet, vagy akár valós alapokra épülő film, írás - amellett, hogy
lehangol, mindig erőt is ad. Igen,erőt kell hogy adjon, mert minden
viszonylagos. A saját sorsunk soha nem lehet olyan nehéz, hogy a világon
valahol, valaki másnak ne lenne még nehezebb. Amikor ezzel szembesülünk, ha
csak egy pillanatra is, de átértékeljük saját helyzetünket. Néha ezek a
pillanatok igenis segítenek. Úgy gondolom, senki szenvedése nem hiábavaló, ha
abból valaki, valahol erőt tud meríteni, éljen akár a világ másik felén, vagy fél
évszázaddal később.
Miközben ma is
sokan küzdünk ilyen-olyan elfogadásért, különböző jogokért, két dologra nem árt
időről-időre emlékeztetni magunkat: tudjuk értékelni a meglévőt, az apró
lépéseket is, és ahogy a cikk is írja, van úgy, hogy különböző fogalmaink
vannak a szabadságról. Persze mindez nem lemondást, vagy egy cél feladását jelenti,
szimplán arról van szó, más nézőpontból máshogy mutatnak a dolgok. Ha ezt
kölcsönösen elfogadnánk, az a világ sok problémáján segítene, talán nagyobbakon
is, mint egy fétis megítélése.
Teljes mértékben egyetértek, főleg az utolsó bekezdést illetően! Tudni kell az apró sikereket is sikerként elkönyvelni úgy a munkahelyen (ott nem lehet másképp kibírni), úgy a magánéletben is!
VálaszTörlés